Hihetetlen vállalkozás: Pannóniával Kínáig

A Pannónia-expedíciónak elnevezett zarándokút négy hónapig tartott, s a közel 24 ezer kilométeres kalandtúra során Treló és Zoli eljutott Panni nénivel a Don-kanyarba, Szibériától a Volgáig, küzdöttek a Góbi-sivatagban, s jártak Kazakisztánban, a madjarok földjén is. A Pannon-expedíció ötlete nem csak úgy jött egyik pillanatról a másikra. Treló úgy tíz évvel ezelőtt egy  barátjával  Tiszaalpáron bukkant rá és szeretett bele Panni nénibe, a '67-es Pannónia motorkerékpárba. Pontosabban - árulta el-  barátja vette meg, ő csak adott rá kölcsön. Végül úgy határozott, beszáll a buliba, úgyis közösen használják. Eredetileg célállomásként rockfesztiválokat, motoros-találkozókat határoztak meg. De a mérhetetlen szabadság, amit Panni nénin átéltek, végül arra ösztönözte őket, hogy legalizálják a járgány papírjait, s némi felújítást  végezzenek rajta.

-  2002-ben országjáró körútra indultunk, többen azt sem hitték, hogy  a szomszéd faluig eljutunk. Ezzel akartok menni? - kérdezték. Pedig Panni néni hátán  bejártuk  hazánkat, majd  az Adriáig, aztán Bukarestbe, 2004-ben  egészen az athéni olimpiáig jutottunk.  Athénban találkoztam egy csapattal, egy öreg Roburral jöttek. Együtt határoztuk el, Pekingben  közösen szurkolunk a magyar sportolóknak. Így 2007-ben elkezdődött a felkészülés -  mesélte Treló. Elárulta, amikor jelezte főnökeinek, szeretne 2008-ban a kalandtúra idejére szabadságot kérni, hitték is, nem is. Legyintettek, s engedélyezték a fizetés nélküli szabadságot, bár akkor az még a távoli jövőnek tűnt.
 - 2007-ben csatlakoztam Trelóhoz. Ismertük ugyan egymást, de korábban más utakon jártunk. A kaland, a kihívás s a szabadság végtelen érzése, amelyet egy ilyen út adhat számunkra, nagyon vonzó volt. Belevágtam. Ez épp jól jött Trelónak, mert addigi társa a pekingi utat nem vállalta. Így együtt kezdtük el a felkészülést. A legnehezebb része a szponzorkeresés volt. Addigra azonban olyan mély izgalom kerített hatalmába bennünket, hogy elhatároztuk, ha nem találunk támogatókat, eladjuk mindenünket, s így is megyünk... Szerencsére akadtak szponzorok, s maradt idő a motor alapos felkészítésére is. Apró darabjaira szedtük Panni nénit és felújítottuk.

 Treló és Zoli végül 2008 júniusában útnak indult, s elkezdődött a négy hónapon át tartó kalandos utazás. S hiába a felkészülés, s a járgány felújítása, folyamatosan akadtak problémák. Vázrepedéssel, láncszakadással küzdöttek, a defektek pedig szinte mindennaposak voltak. Mégsem ez jelentette az igazi kihívást.  Alig sikerült vízumokat szereznünk. Oroszországban, Kazahsztánban végül csak tranzitvízumot kaptunk, így az idő volt a legnagyobb ellenségünk. A kínai vízum megszerzéséért pedig már-már könyörögtünk. A kínaiak nem akartak motorral beengedni bennünket. Azt mondták, jöhetünk repülővel vagy vonattal. Nem értették, hogy mi motorral kelnénk át a határon - mesélte Treló. S hogy végül miként jutott át a két fiatalember a kínai határon? Vonattal - osztották meg velünk a titkot.  Az út során folyamatosan telefonálgattunk, e-maileztünk, konzulátusok, nagykövetek segítségét kértük. Volt, aki hajlott rá, hogy megadja, Pekingből azonban elutasító választ kaptunk négy alkalommal. Végül ötödszörre megkaptuk a vízumot, de Panni nénivel így sem léphettük át a határt. A földutakat, Góbi-sivatagot megjárt öreglányt  Kína határában, Sajnsanóban,  egy vámszabad területen hagytuk. Ebben egy félig orosz, félig magyar származású férfi segített nekünk - mesélték a motoros fiúk.

 Pekingig végtelenül hosszúnak tűnt az út, olykor a kimerültség határán állt Zoli és Treló. Odafelé nyár és a Roburban utazó csapat  segítette őket, de hazafelé egyedül kellett megküzdeniük a szibériai ősszel, a magánnyal, a defektekkel.-  Bár néha úgy éreztük, feladjuk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Majd lefagyott a kezünk a motoron, mert 3-5 fok volt, de amikor elértünk egy falut, a fájdalomnak nyoma veszett. Az ott élők barátsága, segítőkészsége hitet adott számunkra.  Nem kellett attól tartanunk, hogy bántanak, kirabolnak. Sőt! Beértünk egy faluba, elénk szaladtak, s azt kérdezték, hol alszunk. Mire azt mondtuk volna, hogy nem tudjuk, már megvendégeltek bennünket. A madjar törzzsel, az ősmagyarokkal való találkozás küldetéssé tette utunkat - mesélte Treló és Zoli, akik úgy emlékeznek, volt  nap, amikor hatszáz kilométert vezettek. Kétóránként cseréltek, de ötvenes átlagsebességgel számolva így is 14-16 órát motoroztak egy nap Ázsia úttalan útjain.