Gazdasági GPS fiataloknak - pénzügyi kultúrát fejlesztő programsorozat kezdődött

Székesfehérvár - A fiatalok ismereteit és pénzügyi kultúráját fejlesztő programsorozat kezdődött a Nemes-Nagy Ágnes kollégiumban. A diákok elsőként saját pénzügyeiket térképezték fel.

Klecska Ernő

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat által közösen meghirdetett Jövet-menet pénzügyek című pályázat keretében  indult kezdeményezés tréningprogramjának kidolgozását és lebonyolítását a Kap-tár Ifjúsági Közösségi Pontot működtető Sziti Szociális Egyesület végzi majd. A fehérvári kezdet után  a program Oroszlányba és Veszprémbe is eljut.


- A három pillérre épülő képzés alapgondolata, hogy a  tudatos fogyasztáshoz, vásárláshoz hozzátartozik a pénzügyi kultúra ismerete - mondta Rózsás Ildikó, a Sziti programkoordinátora, a képzés kidolgozója.  Elsőként önismereti, szociológiai kitekintést kaphatnak a fiatalok, megismerhetik azt, hogy hogyan épül fel egy mikrogazdaság - hétfőn kiderült: nagyon nehéz így egy családra gondolni, hogy az nem csak papa, mama gyerekek. A fiataloknak komoly kihívást jelentett a családi költségvetés beosztása.
A következő alkalommal hitelekről, befektetésekről, tőzsdéről is lesz szó, a harmadik képzési napon pedig egy olyan játékba vonják be a fiatalokat, amely szimulálja azokat a hétköznapi szituációkat, amikor gazdasági kérdésekben döntést kell hozniuk.
A fiatalok kifejezetten aktív szereplők a fogyasztói piacon, és ma nagyon hiányzik a tudatos vásárlói magatartás kialakítása abból az oktatási rendből, amiben a fiatalok szocializálódnak iskolai pályafutásuk alatt - mondta Domokos Tamás szociológus,  az egyesület elnöke. 
Az sem véletlen, hogy a program most főleg a kollégistákra koncentrál - ők egyrészt sokkal kiszolgáltatottabbak, másrészt önállóbbak is  e téren, mint azok a társaik, akik otthon élnek az iskolaidő alatt - hangzott el  a mai, kifejezetten vidám hangulatú első tréningen.
A program nem áll meg a város határánál. Az EU ifjúságpolitikai ajánlásainak megfelelően - felismerve és megértve azt a helyzetet, hogy a magyarok és azon belül a fiatalok pénzügyi ismeretei és pénzügyi kultúrája fejlesztésre szorul  - a Mobilitás, mint a hazai ifjúsági szakmai és szolgáltatási innovációs központja, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség is úgy gondolta, hogy nem vonhatja ki magát e felelősség alól. A program eredményeként azt várják, hogy a 14-35 éves korcsoportba tartozó fiatalok, ifjúsági közösségek ismeretei bővülnek, pénzügyi kultúrájuk, tudatosságuk fejlődik. Továbbá a  nyugat-európai gyakorlatnak megfelelően  az ifjúsági munkában teret nyer a pénzügyi kultúra fejlesztése.

A millenniumi generáció egészen más

A millenniumi nemzedék - az 1982-2002 között születettek - sokkal többet foglalkozik imázsának felépítésével, és azzal, hogy mennyi emberre tud hatással lenni, mint a pénz megszerzésével.
 Befolyásuk egyre erősebb a társadalomra, értékrendjük az idősebbeket is kezdi átalakítani. Számos tanulmány állapítja meg, amíg az előjogok és gazdagság korábban cél volt, ma már csak eszköz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!