2011.03.22. 17:47
Cser Ágnes a kórházban: a kamarai tagság is keresetcsökkenést jelent
Székesfehérvár - A megyei kórház konferenciatermében szakszervezeti vezetők találkoztak, Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke tartott előadást, a szakdolgozók kérdéseire válaszolt.
Az elnök asszony előadása előtt a kórház főigazgatója, Csernavölgyi István összefoglalójában ismertette a kórház helyzetét, a jövő elképzeléseit. Cser Ágnes, az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke előadásában elsősorban a kötelező kamarai tagsággal kapcsolatos problémákról értekezett a hallgatósággal.
- Az általunk képviselt munkavállalókat nem kérdezte meg az egészségügyi ágazatért felelős államtitkárság, sem a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere arról, hogy akarnak-e kötelező kamarai tagságért díjat fizetni azért, hogy úgy gyógyítsanak, hogy ágytálat cipeljenek; hogy a csökkentett ápolói szakszemélyzeti létszám mellett a műtétes osztályon éjszaka egy nővér vállalja a felelősséget - mondta az elnök asszony. - Ez azért is felháborító, mert a 16 százalékos, egykulcsos adórendszer bevezetésével a legnagyobb sajnálatunkra nominálisan is hátrány érte a munkavállalókat. Ha ehhez hozzávesszük a kötelező kamarai tagság havonta fizetendő díját, akkor mindenképpen reálkereset-csökkenés sújtja az ágazatot. Akkor, amikor Európában a mi munkavállalóink keresik a legkevesebbet.
Az unióban a kamarai tagság 3-4 országban kötelező, Finnországban ingyenes. Az elnök asszony a találkozón elmondta, hogy a szakszervezet úgy látja, felbecsülhetetlenül fontos, hogy az érdekképviselet ott álljon a dolgozók mögött. Cser Ágnes 2002-ben már egyszer javasolta, és kedden ismét kezdeményezte, hogy a kórház vezetésével, a megyeszékhely egészségügyi bizottságával összefogva végezzék el az egészségügyben dolgozó munkavállalók szűrését.
- Az egészségügyben dolgozók egészségét kellene megőrizni - folytatta az elnök asszony. - A szakdolgozók jó részének van a 30-40 évi munka után gerinc- és egyéb más, tartós fájdalmat okozó betegsége. A javaslatom Fejér megyei indítású kezdeményezés lenne, hogy a terhelhetőségüket, a munkahelyi stresszt miként lehetne kompenzálni. A megyei kórház főigazgatójának bemutatójában először láttam intézményi vezetőtől azt, hogy a fő célkitűzése a betegérdek szem előtt tartása, de ugyanilyen súllyal esik latba a dolgozói érdek is.