A rettegés kilencven napja - Papp István hazatérhet

- Darfúrban elkezdődött a gyerekkatonák önkéntes leszerelése. Esős évszak van és igen nehézkes a közlekedés. Én az ENSZ-táboron kívül, egy beduin jellegű házban lakom. Az övezet legalább annyira veszélyes, mint Irak vagy Afganisztán. A menekülttáborokban egyre gyakoribb a leszámolás,  a kormányerők  és a fegyveres csoportok között pedig a szabályos tűzharc. Sajnos egyre többen halnak meg a békefenntartók közül. Kijárási tilalom van, az estéink elég egyhangúak - mondta lapunknak baracskai otthonában. Félelem nélkül készült az útra, több évtizedes külföldi békefenntartói tapasztalatával. Majd elutazott.

Később, már a szudáni el-Faserből - ahol egyéni munkavállalóként, egyedüli magyarként szolgált a nyugalmazott honvéd alezredes - egy elektronikus üzenetet küldött szerkesztőségünknek. Mintha megérzett volna valamit...
"Sohasem szabad lebecsülni a helybélieket: ők mindent tudnak rólunk. Az általunk alkalmazott helyiek információkat gyűjthetnek és adhatnak át a saját érdekükben. Majdnem mindegyik lakos a hazáját védi, még az is, akinek lenne oka gyűlölni a közös ellenséget, ha így hívjuk a szemben álló felet. Hiszen ők itt maradnak, mi meg elmegyünk. Ezt ők tudják jól, és számolnak vele.  A misszió első harmada, illetve a vége a legveszélyesebb, ekkor már csökken a figyelem: eddig megúsztuk, ezután sem lesz másként. És akkor kapjuk  a pofont. Én minden nap úgy kelek fel és megyek dolgozni, hogy este visszatérek... És ha esetleg mégse: hát ilyen a sors. De ezzel csak egy-két pillanatra szembesülünk, amikor hírt kapunk arról, egy kollégával történt valami. De azután forog a mókuskerék tovább. A békefenntartás egy ilyen hivatás."

A fegyveresek valamikor napnyugta után hatoltak be az ENSZ-alkalmazottak szállására. Két embert megkötöztek, kettőt magukkal vittek, ám egyiküknek sikerült később elmenekülnie. Papp Istvánt magukkal hurcolták  az ismeretlen fegyveresek, akikről később annyi  derült ki: rebellis szudáni katonák, akik pénzüket veszítették egy piramisjátékban. Aztán ezt sem erősítette meg senki.  (A részleteket nyilván később  maga az elrabolt magyar tudja majd árnyalni, helyesbíteni, ha eljön annak az ideje.) Ezek  után további békefenntartókat fogtak  el, közöttük helikopterpilótákat is. Azok, akik Papp Istvánért aggódtak, nem nyugodhattak meg, hiszen az idő telt, és sorra kiszabadult mindenki, akit a magyar után ejtettek túszul.    A térségbe utazott a Terrorelhárító Központ néhány szakértője, felvette Szudánnal a kapcsolatot nem csak a budapesti külügyminisztérium, hanem Schmitt Pál köztársasági elnök is, dolgoztak az ENSZ-összekötők, igyekeztek tenni honfitársukért a Darfúrt  ismerő civil szervezetek. 

Három hónapot kellett várni. Helyi források az MTI-vel állítólag azt közölték, hogy a polgárháborús övezet északi részén, Kutum és Kebkabija  között adták át a magyart a szudáni hatóság embereinek. (Ezt   az ilyen ügyekben jól értesült helyi holland rádióadó sem közölte.)  A sikeres szabadításról a szudáni külügyminiszter tájékoztatta szerdán délután Martonyi János tárcavezetőt, aki megköszönte az afrikaiak szolgálatait. Papp előbb elrablásának színhelyére, el-Faserba került, majd a fővárosba repítették.
Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója csütörtökön a sajtó előtt megerősítette, hogy a magyar férfi haza tud utazni, ezt nem zárja ki semmilyen egészségügyi körülmény. Pénteken délutánra akár már Baracskán lehet. Kérdésre válaszolva sem bocsátkozott részletekbe a kiszabadítási akcióval kapcsolatban, csak annyit árult el, hogy  a szudáni erők közreműködésével történt a mentés, a helyi  erőktől kaptuk vissza  őt, de a munka közös volt.
A misszió kommunikációs igazgatója, Kamil Saiki telefonon nyilatkozott az MTI-nek. Szerinte (feltehetőleg) közönséges bűnözők voltak az emberrablók, személyükről nincs semmilyen információ, soha nem azonosították magukat. Az ENSZ nem engedett az alapelvekből, abból, hogy Papp István szabadulásáért nem szabad erőt alkalmazni, nem fizethető váltságdíj, elengedésének feltétel nélkülinek kell lennie, és elrablóit bűnözőknek kell tekinteni, bíróság elé kell őket állítani. Papp kiszabadulásában a szudáni hatóságok játszották a fő szerepet  jelentette ki.

TEK: magyar orvos is megvizsgálja Papp Istvánt

Várhatóan péntek kora estig hazahozzák Magyarországra Papp Istvánt - jelentette be a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.
Hajdu János elmondta: a Szudánban három hónapja emberrablók fogságába esett ENSZ-alkalmazott jól van, nem áll fenn olyan egészségi probléma, amely megnehezítené a hazaszállítását, vagy speciális eszközt tenne szükségessé, Papp István a saját lábán, "relatív egészséges állapotban" tud hazajönni.
Hajdu János elmondta, hogy várhatóan órákon belül pontos információt kapnak Papp István állapotáról, miután  magyar orvos is megvizsgálja. Kitért arra, hogy a TEK munkatársai menetrend szerinti járattal indultak el - az eredeti terv szerint - Damaszkuszon keresztül Kairón át Kartúmba. Mint mondta, a TEK-nek nincs, és nem is lesz saját repülője. A damaszkuszi gép azonban homokviharba került, ezért Cipruson le kellett szállnia. Ez ugyan csúszást okoz, de legkésőbb a reggeli órákban már újabb információkkal tudnak szolgálni. Ciprusról Kairóba mennek a TEK munkatársai; az átadás az egyiptomi és a szudáni főváros között történik - tette hozzá.
Elmondta: Papp István elindult a nyugat-szudáni Dárfúrból, és miután a biztonsági szervek átadják őt, a TEK vezető mentőorvosa várja, majd minél előbb megkezdik hazahozatalát, ami remélhetőleg 24 órán belül megtörténik.     
"Azt az információt, hogy Papp István jól van, azt meg tudom erősíteni" - szögezte le a TEK főigazgatója, aki kérdésre válaszolva azt is elmondta: olyan hosszú és tartalmú beszélgetést nem folytattak vele, ami a fogvatartásának körülményeiről szólt volna. Az egyik cél annak azonosítása volt, hogy valóban Papp Istvánnal beszélnek, a másik a szállítás körülményeinek vizsgálatára vonatkozott, arra, hogy milyen szakembereket küldjenek ehhez - tette hozzá.      
Kérdésre válaszolva megismételte: "határozottan tudom (...) mondani, a magyar kormány semmilyen váltságdíjat nem fizetett ki azért, hogy Papp István kiszabaduljon". Beszélt arról is, hogy nem tartja szükségesnek az ENSZ-alkalmazott életét Magyarországon tovább védeni.

Mennyi idő kell ahhoz,  hogy  túllépjen valaki egy ilyen drámán? - Tihanyi Tamás jegyzete

Aki csak egy újság lapjairól értesül a hírről, vagy a rádióból hallja, nem értheti  igazán. De nem is ez a helyes kifejezés: értheti, de nem érezheti át, milyen  nap mint nap úgy lélegezni, gondolni az otthoniakra, nézni a Napba, dacolni a múló idővel, hogy nem lehet tudni meddig még? Volt munkám során néhány olyan utam, amikor nem lehetett teljesen kizárni, hogy ellopnak  a helyi erők. Afganisztán, Csecsenföld, Algéria  például ilyen vidék. (A Balkánon az emberrablás valahogy nem volt nagy divatban, arrafelé csak úgy simán lelőtték az embert.)  Mindig eltúloztam a fantáziálást, ezért éjszakákat töltöttem azzal, hogy már hallottam a rosszfiúk lépteit, amint közelednek.  Elképzeltem, ahogy kis darabokra szelnek, mint egy szalámit, otthon pedig sóhajtoznak a kocsmában  a kollégák, hogy szegény Tihanyi, élhetett volna még... Mondom,élénk a fantáziám, de aligha tudhattam elképzelni, milyen lehet a teljes, a tökéletes kiszolgáltatottság, amihez képest a gyors halál alighanem isteni ajándék. Dunajszky Gábort és Oláh Istvánt,  a két segélymunkást  1997-ben csecsenek rabolták el és tartották fogságban kilenc hónapig. Aztán kommandósok szabadították ki őket, ha igaz, mert nem tudni, mi volt  a teljes valóság. Csak abban vagyok biztos, szörnyű lehetett a két férfinak. Oláh  Istvánnal beszéltem Papp István elrablása után, s világossá vált előttem (hiszen kimondta, és a hangsúlyából is tudtam): sosem tudja már túltenni magát a történteken, a lelke élete végéig rab marad. Azt kívánom most, hogy amikor meghallom majd végre Papp Istvánt, ne érezzem ki a hangjából ugyanezt.