Visszaüt a díjemelés?

Székesfehérvár - A városi cégeket is ellehetetlenítheti az növekvő kintlévőség, hiszen a megemelt tarifákat a legszegényebbek végképp nem tudják fizetni - hangzott el a közgyűlés értékelésén.

Házi Péter

- Örülök, hogy a város hivatalos rendezvénynaptárába a javaslatomra bekerült az 1920. június 4-ei trianoni békediktátumra való megemlékezés, reményeim szerint a későbbiekben a régi helyére, az Országzászló térre visszakerülő országzászlónál lehetne tartani a megemlékezést - emelte ki a közgyűlés döntései közül Gál Péter (Jobbik). A politikus a hozzászólások között arról kérdezte a város vezetését, mit próbálnak tenni a Szent István Szakközépiskolában kialakult helyzet ellen, ahol egy jól meghatározható kisebbség tartja terrorban a többséget. Javasolta, hogy az új közoktatási törvénybe kerüljön bele, hogy  a közösségi normát be nem tartó diákot ki lehessen csapni, s közmunkára lehessen kötelezni. A díjemelések esetében csak az infláció körüli emelést szavazta meg a politikus.
 Márton Roland és Knizse Gyula(MSZP)  sem szavazta meg a távfűtési, szemétszállítási és a vízdíj emelését. Ezt azzal indokolták,  csak a Széphő kintlévősége eléri a 480 milliót, a Fejérvíznél is jelentős  a tartozás. A magasabb tarifákat még kevésbé tudják majd a legszegényebbek kifizetni, ami előbb vagy utóbb a városi cégek ellehetetlenüléséhez vezethet. Véleményük szerint létre kellene hozni egy olyan alapot, ami az elkészülő szegénységi adatbázis alapján támogatná a rászorulókat. A 18 milliárdos adóssággal kapcsolatban Knizse annyit mondott, ebből 6 milliárdot a panelprogram miatti hitel tesz ki, ezt a jobboldal is megszavazta helyesen, hiszen jelentősen csökkent a panelházak energiafelhasználása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!