Kevesebb képviselő, kisebb testületek

Székesfehérvár - A változások feszesebb tempót diktálnak majd a helyi választási bizottságoknak októberben.

Tihanyi Tamás

Az idei önkormányzati és kisebbségi képviselőválasztás törvényes, szakszerű lebonyolításának érdekében jegyzői értekezletet tartottak csütörtökön a megyeházán, ahová meghívták a politikai pártok képviselőit és a sajtó munkatársait is. A helyzetet Varjú Mihály főjegyző, a Területi Választási Iroda vezetője összegezte a megjelentek előtt: mivel nemrégiben módosították a választási törvényt, nagyon sok részlet megváltozott  - például rövidültek a jogorvoslati határidők -, s ez várhatóan komoly feladat elé állítja majd a helyi választási irodák vezetőit, tagjait.  Két napjuk lesz a  bizottságoknak arra, hogy tanácskozzanak és döntsenek a  panaszokról, bejelentésekről.  Polgármesternek csak magyar, ám testületi tagnak uniós állampolgár is választható majd október 3-án, vasárnap.   Annyi biztos, kisebb testületek látnak munkához a településeken. 
A legfontosabb változás a múlthoz képest, hogy a kistelepüléseken és a nagyvárosokban is csökkent a képviselői létszám, ezért új szavazókörzetek kialakításával újra kellett rajzolni a választási térképeket. (A konkrét számokkal korábban lapunk már részletesen foglalkozott.) A megyei önkormányzat létszáma 21 főre csökkent, és sokkal több szavazatot kell gyűjteni a négy esztendővel korábbi állapotokhoz képest.    Emelkedtek az ajánlási küszöbök is. Szeptember 3-án 16 óráig  lehet jelöltet állítani. Változás, hogy mozgóurna a jövőben csak írásban kérhető, s októberben külképviseleti szavazás nem lesz. (A 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról egyébként június 14-én lépett életbe, s egyúttal hatályon kívül helyezte 1990-es elődjét.)  
Az értesítőket augusztus 16 és 19   között kell megkapniuk a választópolgároknak, s ez is egy  szoros határidő. A névjegyzéket augusztus 18 és 22 között kell kifüggeszteni, ez pedig az ünnepekre esik, ami miatt egy-egy köztisztviselőnek ügyeletet kell majd tartania a hivatalokban.       
A szavazólapok különböző színűek lesznek attól függően, hogy kire kell (illetve lehet) voksolni. Az ajánlásokat  ellenőrzésére két nap áll majd rendelkezésre, ez pedig Varjú Mihály főjegyző szerint rendkívül feszített tempót jelenthet majd főként a nagyobb lélekszámú városokban. A szavazás egy fordulós.
A kampány még csendes. Értesüléseink szerint a pártok   legtöbbje már megtalálta jelöltjeit, de a nyilvános bemutatkozással   a legtöbben még várnak.  Ezek augusztus végére várhatóak, nagyjából akkor indul az újabb tánc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!