2010.07.14. 03:33
Kánikula: a neheze ezután jön! Árnyékban is 34 fok van
FMH - Nem szolgálhatunk jó hírrel azoknak, akik vágynak már egy kis hűvösebb időre. Marad a kánikula.
Vadász Vilmos meteorológus kedden délután lapunknak elmondta, legfeljebb a hét legvégén számíthatunk egy kis lehűlésre, márha ha annak számít, hogy nem harmincöt, csak harminc-harmincegy fok lesz. Fejér megyében egyébként négy állomáson mérik a hőmérsékletet: hétfőn Agárdon 33,1, Székesfehérváron 34,1, Felcsúton 33,4, Sárbogárdon pedig 32,5 Celsius fokot mutattak a hőmérők, amikor a legmelegebb volt. Természetesen mindezek az adatok árnyékban, két méter magasságban mért hőfokok. Érdekesség, hogy bár a sugárzás a legerősebb a kora délutáni, két óra körüli időben, a hőmérséklet azonban még ezt követően is emelkedik, s a legmagasabb értékek 16 és 17 óra között alakulnak ki. Természetesen - tette hozzá a meteorológus - ezeket a számokat és hőmérsékleteket befolyásolhatja a felhős ég vagy egy hirtelen támadt zivatar. Mától harmadfokú, piros riasztás érvényes az egész országban, a napi átlaghőmérséklet meghaladja a 27 fokot.
Naponta érkeznek a televíziós tudósítások arról, hogy Európa nagyvárosaiban a szökőkutakban hűsítik magukat az emberek a kánikulában. Fehérváron az önkormányzati városgondnokság műszaki igazgatóhelyettesétől, Zákányi Tibortól kapott információk szerint erre nincs lehetőség. Huszonkét ivókút és díszkút, lényegében ez szerepeltethető a lajstromban. Elvileg létezik egy igazi szökőkút a Palotavárosban, de az jelenleg nem működik, ígérik, napokon belül megjavítják. A város központjában, a mozis üzletközpont előtti szökőkúthoz a helyhatóságnak nincs köze. Lényegében: nincs mit működtetni. Elvileg készül majd egy szökőkút a Fő utcán a most felújítandó szálló elé.
A hőségben fokozott gondoskodásra szorulnak a kórházban fekvő, ágyhoz kötött betegek. Betegnek lenni semmikor sem jó, kánikulában egyenesen gyötrelem. Bár a Fejér Megyei Szent György Kórház kórtermeinek többségében a hotelszárnyban van klíma, és működik is, viszont a régi épületekben csak elvétve található meg ez a kényelmi berendezés:
- Behúzzuk a sötétítő függönyöket, hajnalban szellőztetünk és a szokásosnál sokkal gyakrabban kínáljuk teával, ásványvízzel a betegeket. Természetesen az étlapot is a hőséghez igazítjuk, könnyű, nyári fogásokat, friss főzelékeket készítünk - foglalta össze Kiss Mária Éva, ápolási igazgató helyettes, miként enyhíthetik a betegek kánikulai kínjait. Szerencsére az intenzív osztályokon, a KAIBON és a műtőkben jól működnek a klímaberendezések.
Bár az Országos Mentőszolgálat szóvívője arról számolt be, hogy jócskán megnőtt a mentők forgalma, ez a megyére nem vonatkozik. Az elmúlt két napban nem volt több a szokásosnál a közterületi rosszullét, tájékoztatta lapunkat Lánczky László mentésvezető. Egy fiatal hölgy sétálás közben lett rosszul, egy férfi pedig munka közben. A mentésvezető tapasztalata szerint a déli és a négy-öt óra közötti időszak a legveszélyesebb - ez utóbbi azért, mert túlhevül az aszfalt, a házak falai, és csak úgy ontják a forróságot. Sajnos a tartós hőség azért is veszélyes, mert egyszerűen nem tudjuk lehűteni magunkat, már hajnalban meleg van. A helyzet pedig fokozódik: a tisztiorvosi szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön és pénteken harminchat fokra vagy még annál is többre kell felkészülni.
A mentőautók is melegek, nem mindegyikben van klíma, védőitalként ásványvizet kapnak, s könnyített ruházatban - rövid nadrágban - dolgozhatnak a mentők.
Hasonlóképpen könnyebben öltözhetnek az autóbuszvezetők:
- Ha úgy gondolják, akkor a pilótáink levethetik az inget és a nyakkendőt, s felvehetik a cég emblémáját viselő pólót - fogalmazott érdeklődésünkre Nagy Zoltán, az Alba Volán Zrt. forgalmi igazgatóhelyettese, megjegyezve, ha az autóbusz rendelkezik légkondicionáló berendezéssel, akkor azt a sofőr természetesen bekapcsolja, ha nem, akkor változatlanul elsősorban az utasokon múlik, hogy mikor és mennyire nyitják ki az ablakokat.
A hivatásos vezetők rutinjuk, tapasztalatuk miatt kevésbé veszélyesek a közlekedés biztonságára, mint az úrvezetők. Czirner József mentőfőorvos arra figyelmeztet, hogy a forró gépkocsiba beszállva - akár hat-hét percig is - szinte kábán vezethet az ember. Az üdülőhelyeken pedig különösen vigyázni kell, hiszen a strandra igyekvő gyalogosok szintén figyelmetlenebbek, a nyaralók pedig - helyismeret híján - keveredhetnek könnyen balesetbe.