2010.02.11. 17:06
Hatosztályos gimnázium indul Enyingen
Enying - A Batthyány iskolában szeptembertől hatosztályos gimnáziumi képzéssel bővül az oktatási-nevelési paletta. Az átszervezés nem igényel külön fenntartói ráfordítást.
A Herceg Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskolában a 2010/2011-es tanévtől hat évfolyamos gimnáziumi képzés indul - erről határozott januári ülésén a város képviselő-testülete. A Petőfi utcai épületben adottak a feltételek, nyelvi labor, informatikai és természettudományi szaktanterem is a diákok rendelkezésére áll - tudtuk meg Bedi Andrea igazgatótól. A négy évfolyamos gimnáziumi képzés mellett új szín jelenik meg a palettán, a szakképzés bevezetése második lépcsőben valósulhat meg. Az átszervezés kapcsán a testület közoktatási szakértőt kér fel, beszerzi a megyei önkormányzat szakvéleményét, a véleményezésre jogosultak (alkalmazotti közösség, szülői szervezet, diákönkormányzat) állásfoglalását. A testület végső döntésekor határoz az alapító okirat és a dokumentumok módosításáról, a pontos csoportszámokról.