Bundabotrány: a vidis Présingert is meghallgatják

FMH - Három labdarúgót, köztük a fehérvári Videoton FC bal hátvédjét, az utánpótlás-válogatott tagját, Présinger Ádámot is meghallgatja kedden az MLSZ a bundabotrány kapcsán.

MTI

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes szakértői a fogadási bűncselekmények felderítése érdekében kedden meghallgatják a szövetség feljelentésében szereplő utánpótlás-válogatott Somodi Bencét, Pintér Ádámot és Présinger Ádámot, illetve Potoczki Tamást, a Szigetszentmiklósi TK ügyvezetőjét.
Az MLSZ honlapjának csütörtök esti híre szerint a meghallgatások jegyzőkönyveit a nyomozás segítése céljából a szövetség eljuttatja a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI).

Az MLSZ kedden tett büntető feljelentést ismeretlen tettesek ellen, majd még aznap az NNI Gazdaságvédelmi Főosztálya csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a sajtóban az utánpótlás-válogatottak egyes mérkőzéseiről tett nyilatkozatok alapján. Bartha László szóvivő elmondta: a feljelentés-kiegészítés elrendelése azt jelenti, hogy a hatóságnak 15 napja van arra, hogy megállapítsa, történt-e bűncselekmény és szükséges-e nyomozást elrendelni. 
A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.
Ugyancsak az NS közölte hétfőn, hogy a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a Szigetszentmiklós-Kaposvölgye párharc előtt szintén vesztegetési kísérlet történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!