Saját halálos ítéletemet írom alá, ha maradok!

Ha oda van bejelentve, engedje be a férjét, nem tehetünk semmit - mondta éjnek-évadján az ügyeletes rendőr a telefonba zokogó asszonynak. - Nyissam ki az ajtót? De hisz azt kiabálja, megöl! - A párbeszéd nem fikció. A családon belüli erőszak hihetetlen méreteket öltött.

Kocsis Noémi

Szeretlek! Mindig melletted állok, ne felejdzs el! A kusza betűk fölött virágok, egy elsős kisfiú rajza anyjának, bátorításként. Az ágy fölött a falon. Fehér papíron csupa feketével.

Középkorú asszony ül velem szemben. Nemrég még pénzes, képzett, sikerre éhes, most nem lát tovább a holnapnál. A csöppnyi szobában csak gyerekméretű heverő fér el, emeletes ágy a fiúknak, középen asztal és egy szék. Látogatót ritkán várnak. A polcokon könyvek. Nem ponyvairodalom. Amit az asszony szökés közben a szükséges ruhák mellé összekapkodott.

Ősszel döntött úgy, hogy elég az alkoholizmus generálta erőszakból. A testi, lelki, szellemi, gondolati, anyagi megaláztatásokból. Férjének harmadik felesége volt, csak amikor az ember szerelmes, elhiszi, hogy a másik korábbi hibáiból tanult. Mellette, új életükben ugyanazokat a botlásokat már nem követi el. Nem így volt. Nőiségének varázsa, emberi tartása semmisült meg nap mint nap. Kezdetben még csak a szavak ölték meg lelkét, az első dulakodások után már gyermekeit is védte. Többször kapott jelzést illetékes hivataloktól, ha nem rendezi kapcsolatát férjével, a fiúkat is elvehetik tőle. Mert az a legszörnyűbb, hogy a családi háború sem kíméli az ártatlanokat.

A szülők hibáiért a gyerekek bűnhődnek. Pszichológus segített az asszonynak megérteni gyermeke magatartászavarait. Jelzések érkeztek az iskolából is: a srácnak mennie kell, ha nincs változás. Az érthetetlenség durvaságot szül. A fiúban felgyülemlett feszültséget verekedés formájában iskolatársai kapták.

Az anya kétségbeesésében nem látott más megoldást: elmenekült otthonról. Ha maradok, saját halálos ítéletemet írom alá - mondta. Teste csonttá aszott, mozdulatai erőtlenek, hónapok óta táppénzen van, idegei eddig bírták. Sok minden lehet lelke mélyén, ami odáig vezette, hogy a két négyzetméternyi ráccsal védett szoba sivársága megnyugtatóbb számára, mint korábbi gazdag élete.

Itt biztonságban tudják magukat. Ha az apa zaklatná őket, az oltalmat nyújtó otthon dolgozói rendőrt hívnak. Saját otthonukban ez a védelem nem jár. Nem így jár. A távoltartás elrendeléséről hiába döntött a parlament. Papíron működik, az életben nem.

- Ma a távoltartás elrendelését a rendőrség csak javasolhatja, de ténylegesen a bíróság, ügyészség kezdeményezheti, ha fennáll a bűncselekmény alapos gyanúja. Ezekről az esetekről a rendőrség sokszor nem is értesül, ezért lehet, hogy adatszerűen nem ismeretes az indított ügyek száma - szögezi le Neubauer Tamás, a megyei rendőr- főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője. 2008-ban egyébként a megyei kapitányság egy család ügyében, de két alkalommal indítványozta a távoltartás elrendelését. Ez meg is történt. Különélő házastársakról volt szó, a férj rendszeresen visszajárt a volt közös otthonba zaklatni és fenyegetni a feleségét. A bíróság úgy határozott, hogy sem ebben az ingatlanban, sem máshol (pl. munkahelyen) nem közelítheti meg az asszonyt. Ennek ellenére az ex-házastársak között - miután a távoltartás 30, majd ismételten 30 napja lejárt - továbbra is hasonlóan fenyegető jellegű, negatív maradt a viszony, vagyis lényegében nem változott semmi.

- A fő probléma ma a távoltartással éppen az, hogy az elrendelés feltételei hasonlóak az előzetes letartóztatás feltételrendszeréhez, ezért a hatóság inkább e súlyosabb kényszerintézkedést kezdeményezi a bíróságnál - sorolja a törvény nehézségeinek a rendőrségen is lecsapódó részleteit az osztályvezető. - Másrészt pedig nem áll mögötte tartalom, nem történnek az alapkonfliktust megoldó intézkedések, nincs mediáció, pszichológusi segítség, s még sorolhatnám.

A bíróságokon is érzékelhető, hogy a világban elszabadultak az indulatok, és ez az eldurvulás nem köthető életkorhoz, de még iskolai végzettséghez sem. Minden képzeletet felülmúló történetekről mesélnek családjogi ügyvédek. Igaz, régen is voltak családon belől atrocitások, de hogy menekülniük kellett volna otthonról gyermeknek és anyának az apa durvasága miatt, talán száz esetből egyben fordult elő.

Alapvető probléma minden megromlott házasságban a megfelelő kommunikáció hiánya - Csertáné Bohn Judit mentálhigiénés szakemberként családterápiával segíti a félresiklott életek egyenesbe hozását. Mindig vannak előjelek, amik utalnak a közelgő bajra, Judit azt mondja, rajtunk múlik, ezt kezeljük-e, vagy nem vállalva a konfliktust abban bízunk, az idő megoldja. Jelzések nélkül a másik nem érti, hogy változtatásra van szükség. De ha ezek a dolgok nem kerülnek napvilágra, a lelkünk mélyére nyomjuk, ahol indulattá, agresszióvá válik, és ebből történnek azok a szörnyű dolgok, amivel az ember találkozik nap mint nap. A párkapcsolat a tanulás forrása - mondja a szakember. Beszélgetések útján tanulunk egymástól. Egy kapcsolatban mindenki változik. A nő is, a férfi is. A konfliktus forrása, amikor ezt a változást nem tudjuk elfogadni. Munkám során azt tapasztalom, hogy az édesanyák házasság előtt még mindig azt adják leányuknak útravalóul, hogy egy női szoknya mindent eltakar. Ezért történik meg sok tragédia. A nőkre gyakran akkora nyomás hárul, amit már nem tudnak tolerálni. Gyakori kifejezés szótárukban az önmegvalósítás, de hiányzik belőle az önvédelem. Ezt a képességet a belső tartás adja. Csak akkor tudnak kiállni magukért, ha elfogadják, megértik, szeretik, értékesnek tartják magukat. Viszonyuk saját magukhoz kisugárzik környezetükre, és ez alapján viszonyulnak hozzájuk mások is. Ez a pozitív kisugárzás megállíthatja a velük szembeforduló negatív erőket. Ez az a képesség, amivel a meghurcolt anyák önmagukat megvédhetik a támadásoktól.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!