2008.06.30. 16:19
Bezárják a csurgói iskolát?
<strong>Móri kistérség</strong> - Rendkívüli ülést tartott hétfőn a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa, a fehérvárcsurgói általános iskola esetleges bezárásának ügyében. A tanács végül visszaadta az iskola fenntartását a településnek.
Amint az a hétfői rendkívüli kistérségi ülés folyamán kiderült, a fehérvárcsurgói általános iskolában az utóbbi időben, mintegy húsz fővel csökkent a tanulói létszám. Emiatt a korábbi kiemelt normatív támogatást már nem kapja meg az iskola, az önkormányzat költségvetéséből pedig közel 10 millió forint hiányzik a biztonságos működtetéshez. A fehérvárcsurgói képviselő testület ennek ellenére kinyilvánította, 1-8 osztállyal indul a 2008-as tanév is, ám a forrást már nem biztosította mindehez.
Amint azt Szekercés Anna ügyvédnő bevezetőül elmondta: az ülés előtt összeállított határozati javaslat négy megoldási variációt tartalmaz. Az első szerint, Fehérvárcsurgó képviselő testülete biztosítékot ad a finanszírozásra, azaz a képviselők megkeresik a hiányzó összeget a költségvetésben. A második lehetőség, hogy osztályösszevonásokkal érnek el megtakarításokat. Meglátása szerint azonban, a társulási megállapodás megkötésekor a felek azt vállalták, hogy az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a kistérségben mindenhol azonos színvonalú oktatást biztosítanak a diákok számára. Az osztályösszevonások viszont sértik ezt a jogot. További lehetőséget jelenthet, hogy a társulás visszaadja Fehérvárcsurgónak a fenntartási jogot. Ám önmagában ez az út sem járható, a település egyedül nem tudja fenntartani az iskolát. Ennek megfelelően a negyedik alternatíva: a kistérség átszervezi az oktatási intézményrendszerét, vagy úgy, hogy az alsó tagozat helyben maradása mellett megszünteti az 5-8 osztályt, vagy bezárja a teljes iskolát. Ez a döntés 76 csurgói tanulót érintene.
Az ügyről a Hírlap keddi számában olvashatnak.