A képviselő mondjon le!

Bodajk - Kérjen bocsánatot és mondjon le a mandátumáról! - erre szólította fel a móri tévében elhangzott kijelentése miatt Veres Péter lelkészt a nagyközség polgármestere.

B. Kiss László

Bodajk polgármestere, Oszlánszki Zsolt, az újságíróknak is levetítette az említett stúdióbeszélgetés általa kifogásolt részletét. Ebben a volt bodajki református lelkész, aki június 20. óta a móri gyülezet lelkipásztora, úgy fogalmazott: abban, hogy igent mondott a móri gyülekezeti elöljárók és barátok hívásának befolyásolhatták volna külső dolgok. Majd Bodajkról szólva úgy folytatta: szűk (volt) az a keret, amiben mozoghatott, kezdett megcsömörleni. A döntésében emberi gyengesége és a gyülekezet korlátai is benne voltak.
 A megcsömörleni szó az értelmező szótár szerint annyit tesz, mint megundorodni  mondta el Oszlánszki Zsolt, aki a jó erkölcs nevében nyilvánosan felszólította Veres Pétert: kijelentéséért kérjen bocsánatot a bodajkiaktól, és mondjon le a nagyközség önkormányzatánál betöltött képviselői mandátumáról. Oszlánszki Zsolt és Veres péter között nem ez az első affér. Veres Péter lemondás révén jutott mandátumhoz, ezért a testület megalakulását követően, egyénileg tett esküt. A megszokottól eltérő szövegű esküt azonban a polgármester nem fogadta el érvényesnek.
További részletek a szeptember 11.-i Fejér Megyei Hírlapban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!