Mádl Ferenc sosem a hatalommal, hanem mindig a tudománnyal és az emberrel szemben volt alázatos; azt vallotta, hatalmat csak annak szabad adni, akinek az teher, aki inkább menekülne tőle - mondta Áder János köztársasági elnök szombaton Tihanyban, a volt á
Mádl Ferenc az életét adta a szabadságért: élt érte, élt benne, élt vele - mondta Orbán Viktor kormányfő szombaton a néhai köztársasági elnök síremlékének felavatásán, a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az emlékművet megáldó Erdő Péter bíboros, pr
Örök nyugalomra helyezték Mádl Ferenc volt államfőt kedd délután a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Mádl Ferencet a sírkert 28-as számú parcellája első sorának 40. sírhelyén temették el.
Vihar és jégeső is előfordulhat Mádl Ferenc temetésének idején; a szervezők arra kérik a gyászolókat, figyeljék az időjárási előrejelzést - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság kedden az MTI-vel.
Katonai tiszteletadás mellett, a katolikus egyház szertartása szerint kerül sor Mádl Ferenc állami temetésére. A volt köztársasági elnököt jövő kedden délután fél ötkor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezik örök nyugalomra, a temetésen búcsúztató beszé