Bodmér

2017.05.29. 17:38

A cél a fejlődés

BODMÉR Katona László, független jelölt nyerte a településen az időközi választást, az új polgármesterrel a jövendőbeli teendőkről beszélgettünk.

Laci Patrícia

Korábban megírtuk, hogy Balogh István lemondott polgármesteri tisztségéről Bodméron. Az időközi választást május 28-ra írták ki, melyen egy jelölt indult, a független Katona László. Az újdonsült polgármester lapunk érdeklődésére elmondta magáról, hogy 1989 óta él Bodméron, nős, két gyermeke van, 2002 óta önkormányzati képviselő, emellett pedig egy mezőgazdasági cégnél gépműhelyvezető. Katona László főállása mellett fogja betölteni a polgármesteri posztot, mint mondta, nagy kihívás számára Bodmér vezetése, ráadásul váratlanul is érte őket Balogh István lemondása. Megköszönte a volt polgármesternek, illetve az alpolgármesternek, hogy jó állapotú falut tud átvenni tőlük.

- A legfontosabb dolog, hogy a megkezdett munkákat folytassuk. Három sikeres pályázatunk van - kezdett bele a polgármester, majd folytatta:

- A településen folyik egy szép kis patak, ám a hirtelen esőzések idején nagy problémát jelent a vízfolyás, mert hatalmas károkat okoz a fő utcán. Szerencsére ebben a ciklusban jelentős mennyiségű pénzt kaptunk egy víztározó megépítésére a falun kívül, így azt a kárt, amit a patak okoz, teljesen meg tudjuk szüntetni.

A fiatalok helybenmaradását is segítenénk, erre is kaptunk támogatást, építési telkeket szeretnénk kialakítani, ez előkészítés alatt van. A másik munka pedig, hogy a helyi építési szabályzatot újra megalkossuk, mert az előző szabályzat nem feltétlenül volt kedvező a település számára, természetesen a lakosság széleskörű bevonásával kívánjuk ezt megtenni.

Katona László említette, hogy az egyházközösség is nagyon összefogott az elmúlt időszakban Bodméron, sőt, a jövőben az egyházzal szoros együttműködésre törekednek, ezzel is szeretnék a keresztény kultúra és élet fontosságát népszerűsíteni.

A polgármestertől megkérdeztük, milyennek szeretné látni a jövőben Bodmért.

- A helyieket bevonjuk maximálisan, fontosnak tartom, hogy tudjanak mindenről, ami a településen zajlik. Remélhetőleg az építési telkek kialakításával megduplázódik a lakosság száma 10-15 éven belül. Szeretnénk minél több forrást találni, a fő cél pedig, hogy fellendüljünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!