Belföld

2017.09.05. 19:10

Vállalkozásfejlesztési campusszal bővül a BGE

BUDAPEST A Józsefvárosban nyitott új oktatóközpontot a Budapesti Gazdasági Egyetem. Az új campust elsősorban azért hozták létre, mert Magyarországon még mindig igen alacsony a vállalkozási hajlandóság.

Mediaworks

Egy ország gazdaságának egyik legfőbb mozgatórugói a kis- és közepes vállalkozások, hiszen ebből a szegmensből nagyon sok innováció indul - mondta az expanzió kapcsán a Világgazdaságnak adott interjújában Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) rektora. A jövőben a Berzsenyi Campuson gyűjtik majd össze a vállalkozásfejlesztéshez kapcsolódó tudást. "Egy vállalkozásokkal kapcsolatos ökoszisztémát hozunk létre, ahol különböző képzési szintű hallgatók és sikeres magyar vállalkozók egyszerre lehetnek jelen" - tette hozzá a rektor.

A Berzsenyi Campuson az egyetem összes olyan képzése és tevékenysége elérhető lesz, amely vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos. Ezért is hívták életre a Budapest Lab Vállalkozásfejlesztési Központot, melynek célja, hogy a kelet-európai vállalkozásfejlesztés egyik meghatározó kutató-, fejlesztő-, képző- és tudásszolgáltató bázisává fejlődjön. A Budapest Lab bekapcsolódik nemzetközi kutatási projektekbe, valamint vállalatokkal, szakmai szervezetekkel és társakadémiai intézményekkel közösen a hazai vállalkozói szcénát támogató alkalmazott kutatásokat végez.

A Budapesti Gazdasági Egyetem új campusa
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A campuson működik majd a finn modell alapján létrehozott Team Academy is, ahol a jövő vállalkozói nem a megszokott elméleti oktatást kapják, hanem valós üzleti környezetben, valós projekteken dolgoznak, cégeket alapítanak.

Berzsenyi utcai épületet a Magyar Államkincstártól kapta a BGE. A 694 millió forintos rekonstrukció kevesebb mint egy évig tartott, az egyetem saját forrásból fedezte. Az 1500 négyzetméteres oktatói tér 450 fő együttes befogadására alkalmas, két korszerű informatikai labort és 14 tantermet alakítottak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!