Belföld

2012.11.16. 10:11

Lemondta a válogatottságot, befejezi az öttusázást Tóth Adrienn

A Magyar Öttusa Szövetség "sajnálattal vette tudomásul", hogy lemond a válogatottságról és befejezi sportolói pályafutását Tóth Adrienn.

MTI

A londoni olimpián huszadik helyen végzett, vb-ken és Eb-ken összesen tíz érmet nyert, váltóban kétszeres világbajnok, egyéniben Európa-bajnoki második helyezett sportoló a nem túl jól sikerült ötkarikás szereplést követően, még a brit fővárosban úgy nyilatkozott, hogy az olimpiai verseny kombinált számában mutatott teljesítménye kijelölte számára az irányt, azt, hogy miben kell fejlődnie a következő játékokig - a lövészetekkel megszakított futás előtt még ötödik volt, innen csúszott vissza tizenöt pozíciót. A közelmúltban azonban levélben jelezte a hazai szövetségnek, hogy abbahagyja a versenysportot. A MÖSZ elnöksége a héten foglalkozott a bejelentéssel, és amint arról pénteken tájékoztatta az MTI-t, tudomásul vette az alig 22 éves versenyző döntését.

Az MTI értesülése szerint Tóth jelenleg Ausztráliában tartózkodik, ahova pihenés és nyelvtanulás céljából utazott barátjával, s ahol esetleg vívással foglalkozna a jövőben. 
Tóth helyzetét némileg bonyolítja, hogy korábban ajánlatot kapott szerződéses katonai státuszra a BHSE-ben, így klubjában is el kell majd varrnia minden szálat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!