Belföld

2012.02.09. 10:12

Nem nyomoznak Brad Pitt zombiírtó fegyverei miatt

Budapest - Nem állapítható meg büntetőjogi felelősség a Brad Pitt amerikai színész főszereplésével Budapesten forgatott filmhez Magyarországra szállított fegyverekkel kapcsolatban - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön az MTI-vel, ezért az NNI megszüntette az eljárást, és a fegyvereket átadják a tulajdonosnak.

MTI

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója tavaly október 10-én sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy egy vecsési vámszabad területen csaknem száz éles lőfegyvert, egyebek mellett katonai sorozatlövőket, gépfegyvereket, géppuskákat, kézi lőfegyvereket és távcsöves puskákat foglaltak le, amelyek Londonból érkeztek repülővel két nappal korábban a budapesti Liszt Ferenc repülőtérre, és az ügyben az NNI nyomozást indított.

Gajdos Béla fegyverszakértő, akit a Budapesten készülő film stábja a forgatáson használni szándékozott fegyverek biztonságos kezelésével és az ehhez kapcsolódó ügyintézéssel bízott meg, a sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek akkor azt mondta: rendőrségi engedéllyel hozták az országba a fegyvereket, és mivel a fegyverek tulajdonosa angol, az angol jognak megfelelően hatástalanították őket, így mindegyik csak vaklőszerrel volt működtethető, és a magyar rendőrök alakították át őket élessé.

Az NNI csütörtöki közleménye szerint a TEK feljelentése alapján lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozás során az igazságügyi fegyverszakértő megállapította, hogy a vecsési vámraktárban lefoglalt, az angol törvények szerint módosított 85 éles lőfegyver a hatályos magyar törvények értelmében tűzfegyvernek és lőfegyvernek minősül, és csak a TEK "gyors intézkedésének köszönhetően" nem kerültek a fegyverek illetéktelen kezekbe.

Az eljárás során kiderült az is, hogy a fegyverek tulajdonosa egy angol cég, amely egy mozifilm magyarországi forgatására adta bérbe őket egy magyar kft.-nek. Az NNI megjegyezte: az angol szabályozás értelmében filmforgatáson éles lőfegyverek is használhatók fegyvermester jelenlétében és ellenőrzése mellett.

Az NNI arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar szabályozás sokkal szigorúbb az angolnál, mivel filmforgatáson csak hatástalanított vagy kizárólag ilyen célra készült, úgynevezett színházi fegyverek használhatóak, és a fegyverek Magyarországra történő behozatalának szervezésekor nem vettek figyelembe az angol és magyar szabályozás között jelentős különbséget.

Az NNI azért szüntette meg az eljárást, mert a vámszabad területre érkezett fegyvereket még az előtt lefoglalták, hogy "birtoklásukra jogosultsággal nem rendelkező szervezet vagy személy" átvette volna őket, így büntetőjogi felelősség nem állapítható meg. A lefoglalt fegyvereket átadják a tulajdonosnak, hogy elszállítsa őket Magyarországról.

A fegyverek elkobzásának híre bejárta világsajtót.

 

Brad Pitt főszereplésével a World War Z című zombis film egyes jeleneteit forgatták Magyarországon. A Max Brook bestselleréből a Paramount stúdióban készülő produkció tíz évvel egy globális zombijárvány után játszódik. A történet a világ különböző pontjain megszólaló szemtanúk elbeszélése nyomán rajzolódik ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!