2010.12.28. 12:16
Két baleset az M3-ason, a forgalmat elterelik
Két baleset is történt az M3-as autópálya hatvani szakaszán, az 59. kilométernél kedd délben, a helyszínelés idejére a forgalmat elterelik.
Kocsis Irén Mária alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az első balesetben két, Hatvan felől Nyíregyháza irányába haladó autó ütközött össze, személyi sérülés nem történt.
A másodikban, az első baleset helyszínétől száz méterre egy személygépkocsi megcsúszott és megpördült, három másik pedig belefutott. Itt egy ember súlyos, három pedig könnyű sérülést szenvedett, mindannyiukat a hatvani kórházba szállították. A helyszínelés idejére mindkét pályatestet lezárták. A forgalmat Hatvanon keresztül, a 32. számú lehajtón át terelik el.