2010.04.28. 08:36
Magyar segélyszervezet segíti a haiti iskolaépítést
FMH - Januárban pusztított erős földrengés Haitin, ahol a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hozzájárulásával kezdik meg hamarosan két iskola újjáépítését.
A részben összedőlt iskolák újjáépítését júniusban kezdik, s a tervek szerint az év végére fejezhetik be. Az új épületek elkészültéig a segélyszervezet sátoriskolákat és tanszereket biztosít mintegy 2500 tanuló számára - olvasható a közleményben.
Lehel László, a segélyszervezet igazgatója az írta: "a tragikus élmények okozta sokk miatt sokan még ma sem mernek visszamenni az épen maradt, biztonságos épületrészekbe sem. Az új iskolaépületeket a megmaradt törmelékek felhasználásával és a helyi emberek bevonásával földrengésbiztosra fogjuk megépíteni. Ez lelki segítséget is nyújt majd a szörnyű katasztrófát követő trauma feldolgozásában".
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet eddig mintegy 30 millió forintot költött a földrengés utáni helyreállításra Haitin.
A karib-tengeri országban január 12-én rázta meg 7-es erősségű földrengés a fővárost, Port-au-Prince-t és környékét. Az ENSZ helyi missziójának minapi közlése szerint a földmozgás 250-300 ezer halálos áldozatot követelt.