2010.02.25. 12:38
Emelkedő vízszint, készültség a Tiszántúlon
FMH - Tovább árad a Berettyó és a Hortobágy-Berettyó, ezért mindkét folyón árvízvédelmi készültséget tart fenn a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Bara Sándor igazgató, védelemvezető csütörtökön elmondta: továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség a Hortobágy-Berettyón Bucsa és Nádudvar között. A borzi vízmércén a vízállás csütörtök reggel 319 centiméter volt, egy nap alatt több mint 10 centimétert áradt a folyó.
Ennek a háromszorosával, harminc centiméterrel emelkedett egy nap alatt a Berettyó vízszintje Szeghalomnál, ahol 332 centiméter a vízállás és továbbra is elsőfokú az árvízvédelmi készültség - fűzte hozzá az igazgató.
Bara Sándor elmondta azt is, hogy tovább nő a Tiszántúlon az elöntött területek nagysága: jelenleg már csaknem 17,5 ezer hektár földet borít belvíz.
A Tikövizig területén 8 védelmi szakaszon van belvízvédelmi készültség: másodfokú van érvényben a tiszai alsó, a tiszai középső, a tiszai felső, a Kadarcs-Karácsonyfok, a Kösely-alsó, a Hamvas-Sárrét, a Berettyó-alsó és a Berettyó-felső belvízvédelmi szakaszokon - mondta Bara Sándor, hozzátéve: 22 üzemelő szivattyútelepük csütörtökön mintegy 3 millió köbméter belvizet emelt át a befogadókba.