2008.06.18. 11:01
<u>Több magyar rendőr lesz idén az Adrián</u>
<b>Budapest</b> - Július 1-jétől ismét dolgoznak magyar rendőrök Horvátországban, az Adrián, de a korábbi évekhez képest többen lesznek, és hosszabb ideig is tart majd a külszolgálatuk – tájékoztatta a sajtót az ORFK közterületi és őrszolgálati osztályának vezetője.
Horváth Attila beszámolt arról, hogy a korábbi két évhez hasonlóan ezúttal is kéthetenként két-két magyar rendőr teljesít szolgálatot a zárai (Zadar) rendőrkapitányság területén. Korábban négy hétig tartott, idén azonban már két hónapig tart a rendőrök külszolgálata, vagyis összesen nyolc rendőr - köztük három rendőrnő - segíti majd a horvát hatóságokat és a magyar kiutazókat.
Az egyenruhában szolgálatot teljesítő járőrök feladata elsősorban a tájékoztatás és a segítés, hiszen önálló intézkedési jogkörrel nem rendelkeznek, s mindig horvát kollégáikkal közösen dolgoznak. Idén először közvetlenebb kapcsolatuk is lesz a spliti kihelyezett konzullal, vagyis a magyar állampolgárok gyorsabb rendőri segítséget kaphatnak, ha a konzult ilyen esetekben keresik.
Horváth Attila elmondta, a tavalyi szolgálat tapasztalatai alapján látható, hogy a horvát rendőrök fontosnak tartják a magyarok jelenlétét, hiszen számos napi feladat adódik a számukra.