Állatvilág

2016.10.30. 12:35

Batlát láttak a Kis-Balatonon- A hazánkban rég kihalt madár egyre többször hallat magáról

Zalaegerszeg- Egy ritka madárral kapcsolatos megfigyelésekről ír a Balarton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos honlapja.

Fejér Megyei Hírlap

A Szinai Péter zoológiai-ökológiai szakreferens által jegyzett cikk a batla nevű, fokozottan védett madárról szól, mely a múlt század közepéig gyakori fészkelőnek számított hazánkban, majd nagyjából harminc évre eltűnt a madarászok szeme elől.


A batla 55-65 centiméter hosszú, 80-95 cm szárnyfesztávolságú madár, súlya 530-770 gramm között mozog. Életdmódjának fontos része a vonulás, csapatban, V-alakú „kötelékben” repül. Költőterületén, így hazánkban is áprilistól szeptemberig tartózkodik. Nemrég Észak-Amerikában is megjelent Fotó: wikipedia.org

A több mint száz éves hazai madárgyűrűző mozgalom adatai szerint 1908 és 32 között 3591 batlát jelöltek idehaza, főleg a Kis-Balatonon és a vajdasági Obedi-lápon. Közülük 92 kézrekerüléséről maradt fenn információ: a legtöbb visszajelzés (8) Romániából érkezett, de Olaszország (3), Algéria, Egyiptom, Hollandia (2-2) és Franciaország, Görögország, Málta, Montenegró, Norvégia, Oroszország, valamint Ukrajna is szerepel a listán.

A Batla az 1980-as években települt vissza hazánkba, az utóbbi években állományát 5-20 egyed közöttire becsülik. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén 2011-ben és idén biztosan fészkelt a faj, mindkétszer a Nagyberekben, bizonyos években pedig a Kis-Balatonon is valószínűsíthető volt a költése.

A bfnp.hu cikke szerint idén június 17-én a Nagyberekben gyűrűztek egy madarat, amit szeptember végén és október 2-án Horvátországban láttak és fényképeztek, október 7-re viszont 500 kilométert repült, és Olaszországban, az Adriai-tenger partján bukkant fel. Ez az első színes jelölésű hazai gyűrűs batla, amit külföldön azonosítottak.

Magyarországon 2011-től 10 batlafiókára került színes gyűrű, ezek egyikét látták a Kis-Balatonon is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!