Húsz gazda mutatta be borait

2021.11.30. 15:00

Már szépen mutatkoznak a soponyai újborok

– Nem tagadás, nehezen tisztultak az idén a borok, de a bírálatra nevezett minták 95 százaléka szép, jó formát hozott – közölte sommásan a nagymester.

V. Varga József

Forrás: Pixabay

A Soponyai Hegyközség Egyesület és a Soponyai Borgenerálisok Borrendje kicsit eltérve a szokásoktól, nemrégiben rendezte meg Szent Márton-napi bormustráját a szőlőhegy borházában. Környékbeli borbarátaik sorra lefoglalták a kellő időpontokat, így nekik kellett alkalmazkodni. 

– Úgy szokás mifelénk, hogy az őszi bormustrán csak és kizárólag a borrendünk tagjainak nemes nedűire mondunk bírálatot – mondta el Ulcz Gyula, az egyesület elnöke, a borrend nagymestere. 

Jelesül a mostani alkalomra húsz gazda hozta el a borát, s így a demokrácia jegyében mindannyian részt is vettek a pontozásban. A tekintetes ítészek külön-külön a látványra, illatra és ízre vizsgálódtak. Sorra emelkedtek a magasba a kék színű papírtárcsák. 

Első helyezést ért el Szabó László bianka borával, megelőzve Kiss Gábor rajnai rizlingjét és Pál Jenő jázmin borát. Az újborokra és a gazdákra Kovács Csiba Krisztina református lelkipásztor mondott áldást, majd a társaság kifejezetten jó étvággyal fogyasztotta el az alapvetően Mártonhoz kapcsolódó, finom libasültvacsorát. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában