Sport

2013.11.27. 09:11

Gretzky igazsága!

Végre!!! A Graz elleni meccsen, megszakadt a mélyrepülés, igaz nagy árat fizettünk érte!

Horog László

Három, azaz három másodperccel a vége előtt, ahelyett, hogy ünnepeltük volna a győzelmet, Orbán fizikailag is az ellenfél fölé akart nőni, aztán – ahogy lenni szokott – elszabadultak az indulatok. Ez is azt mutatja, nincs valami helyén a srácoknál...

Előtte öt nap alatt, sikerült kétszer is kikapnunk a tökutolsó Ljubljanától.

Játékosaink vészes gólínségben szenvednek, ráadásul már a szlovének ellen is fegyelmezetlenül játszottak. Az emberhátrányok kivédekezése pedig rengeteg erőt vett ki a csapatból. Sok volt az abszolút fölösleges szabálytalanság.

A csütörtöki mérkőzés hatodik percében Naglich belépőjénél, a térdhasználatot nem lehetett vitatni, ami akár súlyosabb sérülést és büntetést is eredményezhetett volna.

A második harmadban Banham, majd rögtön utána Jackman erősködése azonban, kifejezett ostobaságnak bizonyult, hiszen következményként, csaknem két teljes percre, kettős emberhátrányba kerültünk. Nehezen úsztuk kapott meg kapott gól nélkül. Igenlégiósainktól pedig alapvető elvárás, hogy ne pillanatnyi sérelmük megtorlásával foglalkozzanak a pályán, hanem a csapat érdekét tartsák szem előtt!

Ezek után mit mondjak, az általam egyébként roppant módon kedvelt Magosi Bálint ámokfutására? Első – teljesen jogos – ötperces büntetése alkalmával, egy éppenséggel szabálytalannak is nevezhető belépő után kapta fel a vizet, de hogy azonnal elégtételt kelljen venni Tokaji lebontásáért – azt kétlem! Néhány perccel később a ljubljanai „rossz fiú” Morency, látványosan hívta ki őt bunyóra. Tudom, magára valamit is adó jégkorongozó erre a jelbeszédre, nem mond(hat) nemet. A közönség díjazta is bátorságát. Az már más kérdés, hogy a percekig tartó „állóharc” megérte-e az ilyen esetben automatikusan járó végleges fegyelmit és az ezzel járó eltiltást?

Bizton állítom: Nem!

Miként is fogalmazott a hajdanában a játékos-óriás, Wayne Gretzky? „Lehetsz te pillanatnyi hős a szurkolók szemében, láthatnak vagánynak a társaid, a büntetőpadról azonban nem tudsz gólokat lőni.”

Magosi is csak a büntetéspercek táblázatán áll a második helyen. A góllövőlistán – e sorok írásának pillanatában – 98.

A Graz elleni diadal árnyoldaláról ne is beszéljünk többet! Pedig volna mit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!