Karrier

2023.06.30. 09:24

Bajnai bizalmasa volt Karácsony kampánypénztárnoka

Perjés Gábor életútját összegezve megállapítható, hogy három fontos ponton is összekapcsolódott Bajnai Gordonéval – derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatának legújabb részéből.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városházán 2023. június 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A lap Perjés Gábor-portréjának legfrissebb részéből kiderül, hogy Bajnai az üzleti pályán az ezredfordulótól gyakorlatilag Perjés főnöke volt, majd 2013-ban már az Együtt–PM-szövetség színeiben politizáltak közösen. Végül, de nem utolsósorban, 2019-ben mindketten támogatták Karácsony Gergely kampányát, mígnem Perjés azon Bajnai-közeli szereplők egyike lett, akik felügyelőbizottsági helyeket is kaptak a fővárosi cégeknél.

Mint ismert, Perjés 19 részletben, nagyrészt euróban és fontban több mint félmilliárd forintot fizetett be Karácsony Gergely kampányára. Az üzetember a posztszocializmus idején Bajnaiék Wallisának egyik cégvezetőjeként folytatta már a szocializmus idején megkezdett autókereskedést, majd 2019-ben sok tízmilliós összeget kezelt Karácsony akkori kampányával kapcsolatban.

A magyarországi Citroën-kereskedelemben a balliberális hátterű Wallis-csoport 1996-tól vett részt. 1999 decemberétől lett cégjegyzésre jogosult autókereskedő cégükben Perjés Gábor. A vállalkozást 1996-tól az ezredfordulóig Bázis 77 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak nevezték, majd ezt követően, egészen 2016 júniusi cégjegyzékből való törléséig CIWA Autóforgalmazási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnak hívták.

Perjés egészen 2005-ig volt cégvezető a Magyar Nemzet rendelkezésére álló adatok szerint. 

Mindeközben Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc jóbarátja, később miniszer és miniszterelnök 2000-től 2006-ig vezette a Wallis-cégcsoportot. 

Portrénk főhőse ezt követően hosszú ideig nem tűnt fel a lapokban, egészen 2013-ig, amikor a Népszava arról számolt be, hogy „az országban elsőként közös önkormányzati frakció létrehozását jelenti be ma az Együtt–PM és az MSZP Budapest II. kerületében”. A tagok egyike Perjés Gábor volt, aki 2010-ben LMP-színekben indult a 9. számú körzetben, de csak a harmadik helyen végzett Gór Csaba mögött, kilencszázalékos eredménnyel. A későbbi sajtóhír alapján a Karácsony-csoport LMP-ből való távozásakor Perjés is a Bajnaihoz csatlakozók között volt, ami a közös céges múlt alapján is logikus fejlemény volt.

A bajnaista politikus aztán 2014 októberében immár a II. kerületi – új – 8. számú körzetben végzett a második helyen az önkormányzati választáson, méghozzá „MSZP–DK–PM”, tehát immár Gyurcsány–Bajnai-színekben, 5 százalékkal ekkor még lemaradva a kormánypárti vetélytársa mögött. Perjés végül 2019-ben nyert egyéni választókerületet a II. kerületben.

A 2019-es év a balliberális oldal ezen szegleteiben kezdettől fogva Karácsony Gergely építéséről szólt. 

Ezen pedig – egyebek mellett – nem más, mint Bajnai egy korábbi wallisos ügyvezető kollégája, maga Perjés Gábor dolgozott. Ahogy arról a Mandiner hetilap 2019 októberében már beszámolt, Perjés a 2019 januárjában bejegyzett Mindenki Budapestért Egyesülettel forrásokat, „mikroadományokat” gyűjtött Karácsony kampányára.

A 2019-es kampányban a Mindenki Budapestért Egyesület totálisan összefonódott a fővárosi balliberális kampánnyal, például a közös kampányújságot is ők adták ki. A Párbeszéd honlapján pedig máig megtalálható egy önkéntes nyilatkozat, amelyet Karácsony pártja és az MSZP mellett az említett egyesület jegyez. 

Ugyanakkor a mikrodonációs teóriát valamelyest gyengítette a HVG, amely az önkormányzati választás után arról írt, hogy egyes „pénzes emberek” akár tízmilliókat tettek a balliberális kampányba. 

Mindenesetre, Perjésék a 2019-es bírósági beszámolójukban a Mindenki Budapestért Egyesület nevében több, mint 57 millió forint bevételről számoltak be, amely teljes egészében adományból érkezett, tehát még tagdíjat sem szedtek (!), miközben az összes ráfordításuk 61 millió forint volt, azaz mínuszban zártak.

Forrás: Magyar Nemzet

Érdekes, hogy a 2019-es kampányévben az egyesület összes bevétele (adományok) 57 millió forint, 2020-ban viszont már csak 229 ezer forint volt. Ebből is látszik, hogy a szervezetet és a forrásokat kampánycélokra használták. A 2022-es évben az egyesület mindössze hatezer forint összegű adományban mért bevétellel rendelkezett és a tárgyévi eredménye újra mínuszos lett, hiszen 624 ezer forint helyett 395 ezer forint adóssággal zárt.

A Magyar Nemzet teljes cikkét IDE KATTINTVA olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában