Hírek

2016.11.23. 19:10

Kollégiumok vetélkedtek: a diákok a védett növényeket is ismerik

Jázmin, nőszirom, iringó - és a többiek. A négytagú csapatok szerdán egy-egy védett növény nevét viselték a Nemes Nagy Ágnes Kollégium megmérettetésén.

Gábor Gina

Az intézményben - ahol Életmód klub is működik - évről évre megrendezik a megye kollégistái számára az Egészséges életmód és élhető környezet vetélkedőt.

- A tanáraink mindig igyekeznek újabb és újabb szempontok szerint összeállítani a feladatokat - mondta a kollégium igazgatója, Virág Andrea. - Erre az idén jó apropót szolgáltatott Fazekas Mihály születésének 250. évfordulója. De arra is törekszünk, hogy ki-ki találjon magának testhezállót a feladatok között, hiszen a kollégistáink más-más iskolatípusokba járnak, eltérő az érdeklődési körük is... Van feladat, ami több ügyességet kíván, akad, ami kreativitást igényel, másutt a lexikális ismeret sem árt.

A megadott élelmiszerekből szépen tálalt, és finom ételeket kellett összeállítaniuk a csapatoknak, hiszen a kollégiumi versengést, a szórakoztató feladatok megoldását közös falatozás is zárta Fotó: Koppán Viktor

Szerdán hét megyei kollégiumból nyolc csapat vetélkedett: Dunaújvárosból, Seregélyesről, Velencéről, Mórról és Székesfehérvárról érkeztek a diákok a megmérettetésre, amelynek mottója Fazekas Mihály írótól, a Lúdas Matyi szerzőjétől és botanikustól származik, aki a Magyar fűvész könyv című munkájában így írt: Látni való hát, hogy Fűvészséget csak úgy lehet tanulni, hogy kezében légyen az embernek a könyv, szeme előtt pedig a palánta, melyet megismerni akar.

A vetélkedőre előzetesen is adtak feladatokat: a csapatoknak, Lúdas Matyi történetéhez kellett illusztrációkat készíteniük, olyanokat, amelyeken természeti elemek szerepelnek. Másrészt, minden csapatnak jutott egy-egy védett növény - ezek voltak az említett csapatnevek -, amelyekről a diákoknak néhány perces kiselőadást kellett tartaniuk. Azután a környezetvédelemmel, az elsősegélynyújtással kapcsolatosan is kaptak feladatokat, de Fazekas Mihályról is tudniuk kellett a diákoknak egyet s mást. Sőt, a 18-19. század gasztronómiájáról kérdezték a versenyzőket, akiknek a konyhában is akadt dolguk...

A harmadik a dunaújvárosi Lórántffy kollégiumának Borostyán csapata lett, a második a szintén dunaújvárosi Rudas kollégiumának Jázmin csoportja. Az első helyezést a Nőszírom csapat érte el a Nemes Nagy kollégiumból.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!