Ablakokban sűrűsödő emlék - Számítógépes grafikák Büki Zsuzsannától

Pataki Gábor  művészettörténésztől  idéztünk,  aki megnyitotta Büki Zsuzsanna Ablakok című kiállítását a Pelikán Galériában. A festő- és grafikusművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagja  számítógépes grafikáit állította ki.  A képekben érezhető valamiféle melankólia, paradox módon a múlás szépsége.  S egyfajta "időszerűség", a szónak abbban az értelmében, hogy a grafikák  egyszerre jelenidejűek,  de kifejezik az idő múlását is. A  grafika szóval persze óvatosan kell bánni, hiszen Büki  Zuszsanna a grafika és a festészet   határmezsgyéjén mozog, a számítógépes technika lehetőségeit használva.

  - A manuális munkáimat, elsősorban akvarelleket és a dalmáciai vagy éppen szicíliai utazgatásaim során gyűjtött fotókat dolgozom fel. A számítógép mint eszköz  pedig arra szolgál, hogy  a munkáimat  alapos műgonddal, eléggé hosszadalmasan összeszerkesszem. Szeretem, ha  az egyedi kis jelek, emléknyomok  ott vannak a műveimen,  a fotókkal együtt.

Körülbelül három éve  foglalkozik elmélyülten az ablak tematikával. Azt mondja, minél mélyebbre ásta bele magát, annál gazdagabb, sokrétűbb lett a motívum. Eleinte a formai  egyediségük, karakterük foglalkoztatta,  aztán amikor nekiállt dolgozni az  ablakaival,   új tartalmi jelentéssel,  szubjektív jelentéssel töltötte meg őket.

- Az volt a szándékom, hogy   minél kevésbé legyen látható  az eredeti ablak,  minél elvonatkoztatottabb legyen, szinte csak a jelét érezzük. Van, ahol el is tűnik, és már csak önmagunk belső ablaka létezik... Azt kérdi, mit  jelent  számomra az ablak? Talán a paradox létezést, a kintről befelé, a bentről kifelé átlátás lehetőségét és annak tagadását is.  A fény áramlását, ami szabadon történik,  ugyanakkor el is zárhatjuk az útját.   A kettőség kontrasztját.  A nyitottságot, a védettséget,  de a kiszolgáltatottságot is.

Büki Zsuzsanna ritkán állít ki. A Pelikánban jó tíz éve volt tárlata,  másutt egyéni kollekcióval négy éve jelentkezett. Ennek megvan a maga oka: csak  akkor merészel a nagyközönség elé állni, ha  összegyűlt egy olyan anyag, amit lehet láttatni. S habár a  műveire a  mívesség, dekorativitás  jellemző - ennyi év után ez már jön magától, mondja -, szeretné,   ha a nézőt gondolkodásra késztetné.

A már  idézett Pataki Gábor szerint  Büki ablakai  nem csupán vértelen szimbólumok  - kiindulópontjuk  egy fotóalapú,  de személyessé  sűrűsödő  emlék.   Nem kell ennek feltétlenül  valamiféle látványos dolognak   lennie: elég hozzá pár időmosta kődarab,   síremléktöredék, párkány, vagy éppen  egy léghajó, esetleg a villanydróton  gyülekező fecskék képe.  Képek,  amelyek a Mediterráriumban  vagy  éppen szűkebb  és tágabb pátriájában  való barangolás során  váratlan fontosságot nyerve  égnek bele az emlékezetbe.   Az alkotó módszere  némiképp a falkutató  művészettörténész vagy régész  inverze, fordítottja. Amazok  feltárják az egymást  fedő rétegeket, a művész viszont "rájuk pakol", egyre gazdagabb asszociációs hálót  vonva  köréjük...

A kiállítás október 19-éig látható a Pelikánban.