2012.10.11. 07:41
Ablakokban sűrűsödő emlék - Számítógépes grafikák Büki Zsuzsannától
Székesfehérvár - ...Az itt bemutatott műveken az alkotó egyszerre néz befelé és kifelé, egyszerre néz be és le, a sötétbe, a múlt rétegeibe, s ki, a tágas horizonton is túlra, a határtalan lehetőségek felé...
Pataki Gábor művészettörténésztől idéztünk, aki megnyitotta Büki Zsuzsanna Ablakok című kiállítását a Pelikán Galériában. A festő- és grafikusművész, a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagja számítógépes grafikáit állította ki. A képekben érezhető valamiféle melankólia, paradox módon a múlás szépsége. S egyfajta "időszerűség", a szónak abbban az értelmében, hogy a grafikák egyszerre jelenidejűek, de kifejezik az idő múlását is. A grafika szóval persze óvatosan kell bánni, hiszen Büki Zuszsanna a grafika és a festészet határmezsgyéjén mozog, a számítógépes technika lehetőségeit használva.
- A manuális munkáimat, elsősorban akvarelleket és a dalmáciai vagy éppen szicíliai utazgatásaim során gyűjtött fotókat dolgozom fel. A számítógép mint eszköz pedig arra szolgál, hogy a munkáimat alapos műgonddal, eléggé hosszadalmasan összeszerkesszem. Szeretem, ha az egyedi kis jelek, emléknyomok ott vannak a műveimen, a fotókkal együtt.
Körülbelül három éve foglalkozik elmélyülten az ablak tematikával. Azt mondja, minél mélyebbre ásta bele magát, annál gazdagabb, sokrétűbb lett a motívum. Eleinte a formai egyediségük, karakterük foglalkoztatta, aztán amikor nekiállt dolgozni az ablakaival, új tartalmi jelentéssel, szubjektív jelentéssel töltötte meg őket.
- Az volt a szándékom, hogy minél kevésbé legyen látható az eredeti ablak, minél elvonatkoztatottabb legyen, szinte csak a jelét érezzük. Van, ahol el is tűnik, és már csak önmagunk belső ablaka létezik... Azt kérdi, mit jelent számomra az ablak? Talán a paradox létezést, a kintről befelé, a bentről kifelé átlátás lehetőségét és annak tagadását is. A fény áramlását, ami szabadon történik, ugyanakkor el is zárhatjuk az útját. A kettőség kontrasztját. A nyitottságot, a védettséget, de a kiszolgáltatottságot is.
Büki Zsuzsanna ritkán állít ki. A Pelikánban jó tíz éve volt tárlata, másutt egyéni kollekcióval négy éve jelentkezett. Ennek megvan a maga oka: csak akkor merészel a nagyközönség elé állni, ha összegyűlt egy olyan anyag, amit lehet láttatni. S habár a műveire a mívesség, dekorativitás jellemző - ennyi év után ez már jön magától, mondja -, szeretné, ha a nézőt gondolkodásra késztetné.
A már idézett Pataki Gábor szerint Büki ablakai nem csupán vértelen szimbólumok - kiindulópontjuk egy fotóalapú, de személyessé sűrűsödő emlék. Nem kell ennek feltétlenül valamiféle látványos dolognak lennie: elég hozzá pár időmosta kődarab, síremléktöredék, párkány, vagy éppen egy léghajó, esetleg a villanydróton gyülekező fecskék képe. Képek, amelyek a Mediterráriumban vagy éppen szűkebb és tágabb pátriájában való barangolás során váratlan fontosságot nyerve égnek bele az emlékezetbe. Az alkotó módszere némiképp a falkutató művészettörténész vagy régész inverze, fordítottja. Amazok feltárják az egymást fedő rétegeket, a művész viszont "rájuk pakol", egyre gazdagabb asszociációs hálót vonva köréjük...
A kiállítás október 19-éig látható a Pelikánban.