Nemcsak mézet, életet is adnak - Méhek és az emberek előadás

Színes eseménypalettával várja az érdeklődőket az Öreghegyi Közösségi Ház. A meghirdetett programsorozat részeként csütörtökön este Antal Istvánt hívták meg vendég előadónak. A harminc éve méhészkedő szakember nem csak a nektárt és virágport gyűjtő rovarokról beszélt, hanem kifejezetten a méhek és az ember kapcsolatát helyezte fókuszba. Bár egy kisebb terem állt rendelkezésre, de abban valamennyi széksor megtelt, így volt kinek feltenni az előadás elején pár kérdést, hogy kiderüljön, mit is tud a mai ember a méhekről? Már az elején kiderült, van létjogosultsága egy ilyen előadásnak.

Antal István így kezdte az előadást: -Napjainkban a hétköznapi ember nagyon keveset tud a méhekről. Ha csak sarokpontokat állítunk fel, akkor annyit mindenki tud, hogy mézet ad és hogy szúr. Legfeljebb még annyit, hogy hogyan néz ki. Hogyan néz ki, milyen a színe?

A lelkes közönségből valaki azonnal felelt, fekete és sárga csíkos, ám a méhész rögtön jelezte, hogy az a darázs, vagyis a rajzfilmekben, mesékben szereplő csíkos méhek valójában identitászavarral küzdő darazsak.

A szakember elmondta: -Nagyon kevés ismeretünk van a méhekről és én ezt szeretném kibővíteni, hogy tényleg a 21. századnak megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek az emberek. Sajnos szomorú apropója van annak, hogy ezeket az ismereteket át kell adni. Ez pedig nem más, mint az a szomorú adat, hogy az utóbbi húsz évben a vadon élő beporzó rovarok 40 százaléka kihalt a mérsékelt égövön. Márpedig a beporzás nagyon fontos a mi életünk szempontjából is, hiszen az élelmiszereink 80 százaléka összefüggésben van a beporzással.

Arra a kérdésre, hogy lehet-e mesterségesen pótolni a kieső beporzó rovarok számát, az előadó elmondta: -Nagyon fontos az, hogy a méhészetet életben kell tartani. Ez több szempontból is fontos. Egyrészt gazdaságilag is támogatható, másrészt pedig ökológiai szempontból. A vadon élő rovarokat pótolni kell valamivel és erre a háziméh a legjobb megoldás, mert nagy tömegben ad beporzó rovart. Minden lehetőséget meg kell teremteni annak érdekében, hogy a méhészek tudjanak tevékenykedni, de minden mindennel összefügg, így az is fontos, hogy a mezőgazdasággal jó kapcsolatban legyenek a méhészek, bízva abban, hogy a gazdálkodók úgy használják a kemikáliákat, hogy a méheket ne károsítsák.

A szabadon élő méhcsaládok helyzete nem túl rózsás, különösen így ősszel. Mi lesz a sorsuk, kérdeztük Antalt a művelődési ház folyosóján. A szakember úgy fogalmazott: -Ha most talál valaki egy vadon élő családot, akkor azt sajnos már nem lehet megmenteni, mert nem lehet őket mozgatni. Jó esetben az összes betelelt, de ha mégsem, és ilyet látunk, akkor érdemes kapcsolatba lépni egy méhésszel. Tavasszal lehet nekik új esélyt adni, ugyanakkor a méheket mostanában annyi betegség sújtja, hogy nagy eséllyel nem fogják megérni a tavaszt.

Azt is megkérdeztük, hogy a hidegen és a vegyszereken kívül mi károsítja még a szorgos méhcsaládokat? Antal így felelt: -A költésrothadás folyamatosan fennáll a méhekkel kapcsolatban és a nem emberi gondoskodásban lévő méheket még inkább sújtja. Én több mint 30 éve méhészkedek, és a kezdet kezdetén azt mondta a mesterem: -Gyerek! Ha nem tudod, nem értesz hozzá, akkor inkább ne nyúlj hozzá! Majd a méhek megoldják! Azóta sok idő telt el és sok minden változott. Egyrészt akkor még én voltam még a gyerek, másrészt ez az akkori bölcsesség már elavult. Már nem lehet a méhcsaládokat magukra hagyni. Folyamatosan gondozni kell őket, és ami talán még ennél is tragikusabb, hogy abban az időben, amikor én elkezdtem méhészettel foglalkozni, egy odúba költözött méhcsalád, kibírta vadon évekig. Szorgalmasan éltek, gyűjtötték a nektárt, hogy legyen méz, valamint a virágport a fiasításnak, és ha kellett leváltották a méhkirálynőt. Manapság két-három évnél tovább nem tud emberi támogatás nélkül életben maradni egy méhcsalád.