M. Tóth István, a kiváló alkotó és tanár

M., vagyis Maroshegyi Tóth István – az 1922. április 19-én született és 2006. május 4-én elhunyt alkotó jelentős szerepet töltött be Székesfehérvár és a környék képzőművészeti életében.

Sokan inkább tanárként ismerték, hiszen évtizedeken át tanított az egykori Petőfi Sándor, ma Szent Imre Általános Iskolában. M. Tóth a Magyar Iparművészeti Főiskolát végezte el 1941–1947 között, és mesterének mondhatta Borsos Miklóst, Diósi Antalt, Domanovszky Endrét. Életében számos elismeréssel jutalmazták: 1974-ben például Kiváló Tanár díjat kapott, 1982-ben Székely Bertalan-díjas lett, 1997-ben pedig a Fejér Megye Díszpolgára kitüntetést is elnyerte. Művei közel húsz egyéni kiállításon szerepeltek, tanári munkája azonban sok időt vett el az alkotástól.

A Vörösmarty Társaság kiadásában 2013-ban jelent meg emlékalbum, amely bemutatja az alkotó munkásságát, jelentőségét. E kötet elkészítésének kezdeményezője M. Tóth István özvegye, Árkövi Klára volt, aki most is nagyon készül a jubileumi kiállításra. A hírlapnak elmondta: férje közvetlen, szeretetteli ember volt, igazán jó volt vele élni. Az évfordulós tárlat rendezése ügyében felkereste Szűcs Erzsébet művészettörténészt, akivel egyeztették a koncepciót. Az M. Tóthtal közös lakásból tizenkét alkotást vittek el a tárlatra. Ezek nagyon remek, a város közelmúltját megmutató festmények, olyan művek, amelyeket alapvetően kevéssé ismerhet a nagyközönség.

Szűcs Erzsébet művészettörténésszel már a kiállítás rendezése közben beszélgettünk. Elmondta: M. Tóth István alapító és örökös tagja a Székesfehérvári Művészek Társaságának, ezért is fontos a tiszteletére rendezett tárlat. A Pelikánban 30-40 képet tudtak szépen elrendezni, amelyek egyrészt a Szent István Király Múzeumból, valamint a hozzá tartozó Deák Gyűjteményből valók. Utóbbi helyszínre a művész halála után kerültek nagyobb képek az özvegy ajándékaként. Másrészt a közgyűjteményekben, illetve a fehérvári városházán fellelhető művek mellett több festmény érkezett a Jókai utcai lakásból. Ezek korai, nagy méretű olajképek. – Úgy gondoltuk, hogy az 1950-es évek végén, illetve az 1960-as években készült alkotások a fiataloknak is érdekesek lehetnek. Kordokumentumnak számítanak, megismerhető általuk Fehérvár régebbi arca.

Ám mivel a kiállítás három részből áll, ezért követhetők a különféle stíluskorszakok is. Az 1980-as, 1990-es években például a város történelmi múltjához kötődő témákat dolgozott fel a művész, különleges módszerrel. Ugyanis ezek közül a képek közül több olyan, mintha megkopott freskó lenne, persze ezek olaj­képek, de nem véletlen a freskó hatás, hiszen a mester ifjúkorában freskófestéssel is foglalkozott. Ezzel úgymond keretessé vált az életmű.

– A köztes időszakban leg­inkább semleges, közönség által is szeretett, lakásokba való témák felé fordult: sokszor a Velencei-tavat, a Balatont ábrázolta. Ezekből azonban csupán egy munkát választottam, mert akár külön kiállítást is lehetne belőlük csinálni. Az életmű legnagyobb részét tehát ez a tárlat nem reprezentálja, viszont számos egyéb különlegesség tekinthető meg. Például M. Tóth absztrakciós kísérleteit is láthatjuk az egyik teremben. Ezek a művek elvontabb gondolkodásmódról árulkodnak. Vannak aztán még szentekről, fontos személyiségekről készült képek is – ilyen a meghívón látható Szent Család.

A művészettörténész elmondta még: mivel van emléktábla a Jókai utcai ház falán, és megjelent az emlékalbum, viszonylag sokan tudnak Fehérváron M. Tóth Istvánról. Ám még népszerűsítésre vár az életműve, több más jelentős fehérvári alkotóéhoz hasonlóan.

Pedagógusként talán többen emlékeznek rá: úttörő­vezető, rajz- és testnevelő tanár volt. Nagyon szerették, ez már csak abból is látszik, hogy sokan reagáltak a múzeumi felhívásra, amelyben arra kérték az érintetteket: írják meg a művészhez, illetve valamely alkotásához fűződő emlékeiket. Körülbelül harminc ilyen, pár soros vagy hosszabb szöveg van, amelyek nyomtatva kikerülnek a kiállítás falára, és elolvashatjuk azokat a tárlat képei között.

Az emlékezők közé tartozik a maroshegyi Tóth Mária is, aki azonban személyes ismeretségünk okán itt osztotta meg velünk emlékeit nagybátyjáról, akivel haláláig tartották a kapcsolatot. M. Tóth István Mária édesapjának egyik testvére volt. „Közvetlen teremtés” – az unokahúg e szavakkal jellemezte nagybátyját, akitől gyerekként több szép mesekönyvet kapott ajándékba, később pedig a középiskolai felvételinél is segítette a rajzolás kapcsán. Mint képzőművészt, alkotót akkor fedezte föl magának, amikor egy 1970-es évekbeli költözéskor egyszerre látta sok képét. S mivel az egyik nagyon megtetszett, M. Tóth azt neki is ajándékozta. Amikor pedig az 1980-as években felújították Máriáék szülői házát, a művész egy adag festménnyel állított be hozzájuk, mondván: ezekre a fehér falakra kell egy kis szín. Így aztán Mária családja esztétikus M. Tóth-képek között élhette a mindennapokat, s ezek a – családtagokat is ábrázoló – munkák még mindig a ház falait ékesítik.

Az emlékezés folytatódik: április 14-én, csütörtökön 16 órakor a maroshegyi Gárdonyi Géza Művelődési Házban M. Tóth grafikáiból nyílik kiállítás, április 19-én, kedden 17 órakor pedig a Jókai utcai emléktáblánál koszorúznak.