Beregszásziak a béke mellett a Vörösmarty Színház színpadán

Ez egy 2004-ben bemutatott előadás. Minek köszönhető, hogy 18 éve repertoáron lehet?

Gál Natália: – Szerintem két oka van. Az első az, hogy évekkel ezelőtt, amikor elindult a színház, akkor mindig az volt a célunk, hogy az előadásokat, amelyeket megteremtünk, amelyek megszületnek, azokat soha ne „temessük el”, hanem megmaradjanak, és játsszuk. A másik pedig az, hogy Örkény István Tótékja örök érvényű. Mindig lesz mondanivalója a nézők számára, és szerintem újra és újra elő lehet venni, újra és újra lesz miért játszani.

Most, ebben a háborús helyzetben másképp szólalnak meg bizonyos mondatok?

Ferenci Attila: – Másképp. Másképp szólalnak meg. A dráma szövegét átlengi a háború szelleme az Őrnagy jelenléte által. A mi előadásunkban Vidnyánszky Attila rendezése erre még rásegít azzal, hogy van egy folyamatos rádiós jelenlét. Van egy kis csapat, akik a háborús közvetítéseket biztosítják, ha mást nem, akkor a menetelés hangját, dobogását. Más gesztusok révén is megfogható a háború, az örök háború témája az előadásban. Az, hogy milyen kimenni a színpadra abban a helyzetben, amiből mi jövünk, meg amiben most a szülőföldünk van, az meg egy egészen különleges dolog. Ezt az előadást játszottuk a háború kitörésének napján is. Nem szándékosan szaladtunk mi el Kárpátaljáról, hanem itt volt dolgunk egyszerűen, és azóta is itt van dolgunk. Azóta is itt játszunk, és készítünk új előadást. Aznap elmondani azokat a mondatokat, amelyek akkor váltak igazán érvényessé, amikor tudatosult bennünk, hogy mi történik, az egy külön lelki jelenlétet igényelt.

Mi történik most az beregszászi színházban?

Sin Edina: – A színház működése szinte teljes mértékben lekorlátozódott. Alig-alig lehet kulturális programot szervezni Kárpátalján, de nemcsak Kárpátalján, az egész országban. Nemcsak azért, mert kitört a háború, és nagyon nehéz megtalálni a közönséget, hanem az alaphangulat sem olyan a vidéken. Nincs az embereknek kedve szórakozni, más került előtérbe. A színházunk a háború kitörésének az első napjától kezdve kijevi színházi menekülteknek, régi ismerősöknek ad menedéket. Körülbelül 40 embert szállásoltunk el a színház főépületében, illetve a vendéglakásainkban. Több mint 60 napja ilyen körülmények között kell működnünk. Nem egyszerű a helyzetünk, de már gondolkodunk a folytatáson amellett, hogy itt előadásokat tudunk bemutatni, és jelenleg ez szolgálja a túlélésünkhöz szükséges feltételeket. De nem csak túlélés ez, hanem egy nagyon különleges lehetőség is, hogy ilyen nehéz helyzetben pont egy ilyen tematikus – háborúról, háború ellen szót emelő – előadást vihet körbe a beregszászi színház Magyarországon. Nagyon szeretnénk a hazai közönséghez is szólni, és megmutatni azt, hogy a beregszászi színháznak van ereje, ezért május közepén egy különleges, interaktív előadással készülünk az otthon maradt nézőink számára.

Mit csinál a társulat otthon maradt része?

Sin Edina: – Mindenki keresi a feladatát, keresi a helyét, hogy miben tud segíteni. Ha valaki eddig teszem föl, rendezett, akkor most szinte a napi 24 óráját azzal tölti, hogy a színházunkban tartózkodó menekültek életét segítse, megszervezze. Gondolok itt az elszállásolás mellett az étkeztetés kérdésének a megoldására, vagy egyszerűen arra, hogy megtaláljuk számukra is azokat a lehetőségeket, amelyekkel ők is hasznosnak érezhetik az ott töltött időt. Így például helyi karitászokkal kötöttük őket össze, ahol derelyét készítenek, azt a derelyét elvisszük ugyancsak menekült gyerekek számára, és ott főzik ki nekik. Interaktív mesedarabbal is készültek, és ezt ugyancsak menekült gyerekek előtt mutatják be. Ebben egy koprodukcióban vesz részt a beregszászi színház a Kijevi Ifjúsági Színház alkotóival. Mindannyian szeretnénk hazatérni, és otthon, Beregszászban folytatni az előadásokat. Éppen ezért, amikor átért a társulat, szinte néhány nap múlva Vidnyánszky Attilával egy új előadás próbafolyamatába kezdtünk, ez pedig A helység kalapácsa. Jövőre 200. évfordulóját ünnepeljük Petőfi Sándor születésének. Ezzel az előadással szeretnénk méltóképpen megünnepelni. Május 18-án lesz a bemutatója a Nemzeti Színházban, és utána pedig, remélhetőleg, az új évadtól kezdődően otthon is játszhatjuk majd az előadást.

Ha jól tudom, szerdán Seregélyesre is ellátogattak...
Gál Natália: – Nagyon szeretünk gyerekekkel dolgozni, gyerekeknek játszani. Vannak meseprogramok, amelyeket Kárpátalján már évek óta előadunk. Rengeteg óvodában, iskolában fordultunk meg velük. Mivel itt vagyunk, és tevékenykedni kell, és vannak meséink, ezért aztán minden lehetőségnek nagyon örülünk. Seregélyesen él egy beregszászi kedves barátunk, Maksay Attila, aki most a református egyházban lelkész, a beregszászi szolgálat után került Seregélyesre, általa sikerült eljutnunk oda. Az iskolában, aztán pedig az óvodában is játszottunk egy mesét, a gyerekek nagy szeretettel fogadták.
 

Mit adtak elő?
Gál Natália: – A Közlekedj okosan! című mesénket játszottuk, ami egy egészen interaktív és nagyon dinamikus, oktató jellegű előadás.
Hol van a társulat „bázisa”?
Ferenci Attila: – Budapesten vagyunk, többnyire a Nemzeti Színházban, a próbákat is ott tudjuk lefolytatni.
Sin Edina: – A Beregszászi Színház alapítója, főrendezője Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója is immáron kilencedik éve. Nagyon erős az együttműködés szakmailag és emberileg is a két színház között. Ők voltak azok, akik elsőként a segítségünkre siettek, és ebben a nehéz helyzetben felajánlották számukra, hogy folytassuk ott a próbáinkat, az előadásainkat. Tíz alkalommal a Tótékat műsorra tűzték. Ezzel párhuzamosan indultak meg a vidéki színházak is: rengeteg megkeresés érkezik irányunkba, és ha már itt vagyunk, akkor hasznossá próbáljuk magunkat tenni, ugyanis az alapelképzelésünknek azt tartjuk, hogy mi nem segélyre várunk, hanem azt szeretnénk, ha munkalehetőséghez, előadás-lehetőséghez jutna a színház, és így a munkánk révén tudnánk itt ezt a nehéz időszakot eltölteni.

Merre jártak eddig, hova mennek még?
Sin Edina: – Kaposváron kezdtünk, aztán Győrbe kerültünk, most itt vagyunk Székesfehérváron, csütörtökön Dunakeszi az útirány, aztán Miskolc, de megyünk Zalaegerszegre és Debrecenbe is. Sok budapesti előadásunk is volt. Rengeteg helyre kapunk meghívást. Már a nyarunk is be van táblázva, bár mi titkon mindig abban reménykedünk, hogy a következő héten már hátha hazamehetünk. Mindig úgy mondunk igent a felkérésekre, hogy közben hozzátesszük, hátha oda már Beregszászból tudunk elindulni.