Személyes hangon a fehérvári könyvhét után

Aztán az idei könyvhétre megjelent Tamás Menyhért legújabb verseskötete, az Észre-írt strófák. Néhány napja hozta meg a postás, és persze azonnal elolvastam. Nem volt időigényes vállalkozás, hiszen karcsú, mintegy félszáz oldalas kiadvány. Tömör, sűrített szöveggel. Ma már ritkább a korábbi pályaszakaszaira jellemző, ízig-vérig székely nyelvhasználat, ám változatlanul ékes, míves a stílus, választékos képiség jellemzi minden művét. Például ezt a négy sort: „Sírást hallok, égi sírást, / vak éj! az sincs, hova lennem! / hurkolt fényben, most érzem csak, / kivérzett út pihen bennem.” (Emléktesztek)

Igen, az emlékezés is fontos mozzanat Tamás Menyhért „őszikéiben”, mint ahogy a nagy elődökre és kortársakra emlékező versei is maradandó értékűek.

Tamás Menyhért első kötetét tehát Pécsett kaptam meg. Hasonlóan ehhez a városhoz kötődik első emlékem Serfőző Simonról is. 1976-ban a Jelenkor főszerkesztője, Szederkényi Ervin megbízott azzal, hogy írjak recenziót a költő Ma és mindennap című kötetéről. A folyóirat szeptemberi számában meg is jelent az írás, életem első folyóirat-publikációja.

Aztán személyesen is megismerkedtünk. Sokszor jött Fehérvárra, a könyvtárakon és a művelődési házakon kívül a Jákyba vagy később a Vörösmarty Társasághoz. S közben ő is Kossuth-díjas lett. Jómagam pedig örülhettem, hogy 2012-ben róla is megjelenhetett egy könyvem. Az idén pedig asztalomra kerülhetett az Arcunk az ég, Serfőző Simon eddigi összes verseinek kötete. Ahogy a kiadó, szerkesztő és utószóíró irodalomtörténész Jánosi Zoltán írja: „…Lírája jövendő folytatásához elemi irányfénynek … az kívánható, hogy versekbe égett, költészetté nőtt sorsa: művilága úgy teljesedjen tovább, hogy az általa érzékelt és lefestett helyzetből a vidéket s a teljes országot kiszakító boldog fordulatról is minél előbb számot adhasson…” S ahogy egyik versében írja a költő: „Bekóborolok időt, mindenséget, / valahol ráleljek végre / földön vagy a hetedik égben.” (Ráleljek végre)

Annak is örülhetünk, hogy e kötetet bemutathattuk Fehérváron a kissé elsoványított könyvhéten…

Serfőző Simon után egy határainkon túli jeles költőt és irodalmárt, Bence Lajost láthattuk vendégül a Királykút Emlékházban. Lendváról, a Muravidékről érkezett. Első verseskötetéhez (Szíves szívtelen) nem más, mint kitűnő mestere, a legendás irodalomtörténész, sokunk professzora, Czine Mihály írt szép ajánló sorokat 1981-ben: „Mindenre érzékeny, ami a világban történik… Ember szól, igaz ember; váratlan asszociációkkal; hangja olyan tiszta, mint az eső utáni levegő.”

S a mester nem tévedett. Azóta Bence Lajos nagy utat járt be, és megérdemelten vehette át ebben az évben a József Attila-díjat. Fehérváron most a tavaly megjelent tanulmánykötetét, az Írott szóval címűt mutattuk be. Ugyanis a poéta irodalomtörténettel, sajtótörténettel és tudománytörténettel is foglalkozik. Számomra a könyv legfontosabb fejezetében a szlovéniai magyar irodalom történetét tárja elénk. Remek kisportrékat fest a jeles alkotókról, akik közül a viszonylag fiatalon elhunyt Szúnyogh Sándor a főszereplő. Az Illyés Gyula megjelölte „hatodik síp” irodalma a muravidéki. A szomszédos országokban élő magyar kisebbségek közül az ottani a legkisebb létszámú. Kevesebbet is tudunk róluk, mint az egyéb elszakított országrészben élőkről és alkotókról. Így hát valóban hézagpótló Bence Lajos vállalkozása.

Vegyes műfajú kötetének zárófejezete egyfajta családtörténet és korrajz. Itt a legszemélyesebb a hangja. Nála valóban szerves egységet képvisel a szubjektív és az objektív látásmód. Az irodalom egysége.

Péntek Imréről is személyesen szólhat az ember. Arról a költőről, aki sokáig élt Fehérváron, a Hírlap újságírójaként és az Árgus című folyóirat főszerkesztőjeként. De régi-új hazájából, Zalából is sokszor jön közénk, és gyakran publikál negyedéves folyóiratunkban, a Várban is. Személyes emlékeinknek se szeri, se száma, és az is jó érzésekkel tölt, hogy róla is könyvem jelent meg tavaly.

Az idei könyvhétre egy „komplex” kötettel jelentkezett Noé bárkája címmel.

Azért komplex, mert az ugyancsak zalaegerszegi, Kossuth-díjas művész, Németh János kerámiáihoz írt gyermekverseket Péntek Imre, de mindehhez járul még egy lemez, amelyen Kelemen Gyula megzenésítésében hallhatók a versek. Valódi kuriózum ez az igen szép kiállítású kötet, amelyben a szövegek és a képek is azt mutatják be, hogy Noé bárkájára miféle lények, többnyire állatok nyertek bebocsátást. A versek többsége nyolcsoros, olyan játékos hangvételben, amely remélhetőleg elnyeri a gyerekek tetszését. Egy példa a harminchatból: „Menekül a szarvasbika, / fut a fák közt, csörtet, / tapossa négy patájával / a süppedős földet. // Tán a vadász riasztotta, / hogy sürgős az útja. / Vissza se néz, úgy iramlik, / s vele pereputtya.” (Szökellő szarvas)