Fejér évfordulós emlékei

2024.06.12. 17:00

Emlékek a múltból: krimikrónika és Eb-láz

Kecskés Zoltán

Főszerepben az ízlelőbimbók!
1984. június 12-én különleges nedűk szerepeltek a megye vezető lapjának címoldalán.  A Technika Házában ugyanis megtartották azt az ünnepséget, amely a 19. országos bor- és a 4. országos üdítőital-verseny megnyitója volt. Ahogy a tudósításból is kiderül, az esemény nagyszabású volt: 

„A bírálatra 27 termelővállalat összesen több mint 180 üdítő itallal nevezett, míg a négy bíráló bizottság összesen 524 fajta forgalmi (a boltokban jelenleg is forgalmazott), 394 termelői és 123 muzeális bor közül a legjobbaknak ítéli oda az arany-, ezüst és bronzérmeket." 

Krimikrónika a múltból

30 évvel ezelőtt sem válogattak a tolvajok, vittek mindent, ami mozdítható, ami pedig nem, azt pedig leszívták!

„Gánton a posta előtt egy telefonfülkét törtek fel és 4 ezer forintot vittek el a perselyből. Az M1-es autópályán a Szekércsárda parkolójában egy kamionból leszívtak 600 liter gázolajat 37 ezer forint értékben. Székesfehérváron, a Körmisei utcában egy építkezésről kisgépeket loptak 50 ezer forint értékben. A Budai úton egy alagsori tárolóból elloptak egy 13 ezer forintot érő kerékpárt. A Ford parkolójában feltörtek egy Audit, melyből kiszerelték a 20 ezer forintos magnósrádiót. Pázmándon egy hétvégi házba törtek be, ahonnan ékszereket, táskát, ruhaneműt loptak el 100 ezer forintos kárt okozva." 

Óriás kivetítőn az Eb 

20 évvel ezelőtt is Eb-lázban volt az ország, igaz akkor egy kicsit más hőfokon, hiszen anno még csak álmodoztunk a kontinensviadalról. A hírlap beszámolt arról, hogyan készültek a Velencei-tó partján a 2004-es sporteseményre! 

„Ma nyitja meg kapuit Velencén, az Északi strandon a T-Mobile Foci Ebklub. A tóparton egy hatalmas sátrat építettek a szervezők, óriás kivetítőkkel, plazma tévével, amely a labdarúgó Eb ideje alatt várja a látogatókat. A szurkolók kellemes környezetben, frissítők és különféle finomságok társaságában nézhetik a meccseket. Sőt, egyéb programokat is kínálnak a sátorban. Hetente két alkalommal neves szakemberek, közéleti személyiségek értékelik a mérkőzéseket. Ma például Csank Jánossal találkozhatnak a szurkolók. Mindennap játékok is lesznek, értékes ajándékokat, többek között az Eb hivatalos labdáját nyerhetik meg a szerencsések. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában