Játékosok nyilatkozatai

2024.06.15. 18:35

Szoboszlai: Semmit nem kapunk ingyen, mindenért meg kell dolgozni

A gyenge első félidei produkció miatt a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett szombaton a svájci csapattól a németországi Európa-bajnokság A csoportjának kölni mérkőzésén, a nyitófordulóban. A magyar csapat gólját Varga Barnabás szerezte, s mind ő, mind csatártársa, Sallai Roland az első félidőben, illetve a sok ütemtévesztésben látja a vereség okát.

MW

Szoboszlai Dominik a Magyarország-Svájc mérkőzésen

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az első félidőben végig fölényben futballozó ellenfél már a 12. percben vezetést szerzett Kwadwo Duah révén, majd közvetlenül a szünet előtt Michel Aebischer pontos lövésével megduplázta az előnyét. Térfélcserét követően Varga Barnabás ugyan a 66. percben szépített fejjel, de a hosszabbításban - egy újabb kapitális védelmi hibát kihasználva - a csereként beálló Breel Embolo lezárta a meccset – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról. A lefújás után a gólszerző Varga Barnabás és Sallai Roland is elmondta, van mire építeni a következő meccseken.

VARGA Barnabás; SOMMER, Yann
Varga Barnabás (j) befejeli az első magyar gólt Yann Sommer svájci kapusnak (k)
Fotó: Darko Vojinovic / Forrás: MTI

A második félidőre lehet építeni

Az első félidőben nem igazán ismertünk rá a magyar válogatottra, a második 45 percben azonban már azt a nemzeti csapatot láttuk Kölnben, amelyiket megszoktuk az elmúlt években. A 65. percben Varga Barnabás tökéletes csatármunkát bemutatva fejelt Yann Sommer kapujába, de azt ő is elismeri, hogy az első félidőben nem játszott jól a magyar válogatott – olvasható az Origo oldalán.

Az első félidőben nem játszottunk jól, mindig ütemet tévesztettünk. Próbáltuk összeszedni magunkat, a második félidőben már megvoltak a helyzeteink, erre kell építkezni. A gólunk után természetesen kockázatot vállaltunk, amiben benne van, hogy kinyíltunk, de ilyenkor nincs mit tenni, mindent meg kellett próbálnunk

– mondta el a magyar szépítő találatot szerző Varga Barnabás

A lélektani csatát elvesztette Rossi, a svájci zsoldosok ezt kihasználva fölénybe kerültek. A komplett magyar válogatott lebénult, csak egyetlen embert említve, a mindig megbízható Willi Orbán talán a legrosszabb meccsét játszotta címeres mezben. Változást csak némi átszervezés és a görcs oldódása hozott a másik félidőben, de ez kevés volt, Svájc sajnos rászolgált a 3-1-es győzelemre. A második Európa-bajnokságán szereplő támadó Sallai Roland is nagyon hasonlóan látta a történteket, mint gólszerző csapattársa, és a válogatott csapatkapitánya is hasonlóan vélekedett.

Mindenért meg kell dolgozni

A Freiburg játékosa, Sallai Roland szerint a mentalitással nem volt gondjuk.

Sokszor elcsúsztunk, nem értünk ki az emberekre, a második félidőben már jobban néztünk ki, de ez ma kevés volt. Az első félidőből mindenhogy tanulnunk kell. Nem értem, hogy az első félidőben miért nem tudtunk ugyanúgy építkezni, mint a másodikban. Mindenki úgy jött ki a pályára, hogy győzni akarunk, de ma sajnos ez nem jött össze

 – mondta el Sallai Roland. Szoboszlai Dominik fontos tanulságot megjegyzett a folytatásra, amely során Németország, majd Skócia vár a magyar csapatra – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Nem lehet úgy elkezdeni a meccset, hogy azt gondoljuk, ajándékba kapjuk a három pontot, semmit sem kapunk ingyen, mindenért meg kell dolgozni. Megdolgoztunk azért, hogy idáig eljussunk, úgy kell folytatni. Nem lesz olyan, hogy a németek vagy a skótok azt mondják: á, nekünk nincs kedvünk, jussatok tovább inkább ti

– árulta el a Liverpool játékosa. A magyar válogatott egy 3-1-es vereséggel kezdte az Eb-t, és szerdán a házigazda Németország ellen lép pályára Stuttgartban, amely 5-1-re kiütötte Skóciát.

Labdarúgó Európa-bajnokság, A csoport, 1. forduló

Magyarország–Svájc 1-3 (0-2), Köln, jv.: Vincic (szlovén). Gólszerzők: Varga (66.), illetve Duah (12.), Aebischer (45.), Embolo (90+3.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!