Nadráglopással szerzett stigma

Székesfehérvár - Rita (igazi nevét és arcát nem közölhetjük) az egyik neves fehérvári középiskola diákja. A lányt barátnője vette rá, hogy vigyenek ki egy farmernadrágot az egyik üzletből. Rita azt mondja, hülye volt, hogy belement az egészbe, de akkor, az adott pillanatban inkább tűnt vagány csínynek a dolog, mint annak, ami végül is lett belőle: lopásnak.

Kocsis Noémi

A lányokat a biztonsági őr elkapta és rendőrt hívott. Az értelmi szerző barátnőt rabosították is, de Rita sem úszta meg egy ejnye-bejnyével, a tárgyaláson mint olyan személyt, aki látta a lopást, de nem jelentette, kiskorúsága miatt egy évre próbára bocsájtották. Havonta találkoznia kell a Fejér Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata Pártfogó Felügyelői Osztálya által kirendelt pártfogójával, egy hölggyel, aki részletesen kikérdezi tanulmányi előremeneteléről, barátairól, szabadidős tevékenységeiről, és személyes kapcsolatairól, barátjáról is. A pártfogó megszabta, hogy Rita nem ronthat a jegyein.

- Ő nagyon kedves, de az egész elég szigorú, egy egész sor feltételnek kell megfelelnem, amely le van írva egy listába - mondja a tizenéves. - Onnan kezdve, hogy hogyan kell tanulnom, odáig, hogyan viselkedjem az utcán.

Rita egyike azon több mint másfél ezer pártfogoltnak, akiknek életét hasonlóképpen követik a szolgálat munkatársai. Mint Szabó Alíz, a szervezet vezetője megjegyzi, 2011-ben - a végrehajtás ügycsoportban - 1606 ügyet láttak el, de az idei évben - a beérkezett ügyek számából kikövetkeztethetően - jelentős emelkedésre számíthatnak. A szolgáltatási oldal kiterjesztésére heteken belül program indul a megyében, a SZITI Szociális Egyesület és a Székesfehérvár és Környéke Közbiztonságáért Vagyonvédelmi Alapítvány összefogásában. A 42 millió forintos támogatottságú Vissza a jövőbe! a pártfogó felügyelet alatt állók társadalmi, munkaerőpiaci integrációját célozza. Öcsi József szakmai vezető elmondta: a 60 kiválasztott 6-9-12 hónapot tölt a programban, 4 mentor segíti őket, személyre szabottan.

- Az előítéletek a társadalomban erősek, akár az egyszer megbotlott emberekkel szemben is. Egy ilyen program azoknak lehet nagy segítség, akiknek tényleg már csak egy kicsi lökés kell ahhoz, hogy ne legyenek a közösség számkivetettjei - foglalta össze a szakmai vezető. A szankciók lényege ugyan a megtorlás, de a bűnelkövető "megjavítására" kell koncentrálni - emelte ki Kunfalvi Zoltán minisztériumi főigazgató, a programot bemutató múlt heti fórumon. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!