A horgászok nem tudnak eljutni a baracsi kőgátakhoz

Baracs/Dunaföldvár - Nem tudnak eljutni kedvelt helyükre, a baracsi kőgátakhoz a horgászok, mert az oda vezető utat lezárták előttük.

Gallai Péter

Lapunkat Fabók Mihály kereste meg, aki szerint ez a probléma nemcsak őt, hanem még sok más horgászt is érint.

- A baracsi kőgátakról lenne szó, ami elvileg Dunaföldvárhoz tartozik és egy közkedvelt horgászhely. Egyetlen út vezet le a 6-os út irányából, a Zafír fogadóval szemben. Ezen körülbelül két-három hete egy zárt vaskapu és tábla fogadja a partra tartó pecásokat, amin ez áll: Magánterület, a belépés idegeneknek szigorúan tilos!  Sajnos másik úton lehetetlen a kőgátakhoz lejutni. Másfél hete találkoztam az állítólagos tulajdonossal, aki közölte: nemrég megvásárolták ezt a területet, és állatokat tartanak majd itt. Ha a kőgátakhoz akar valaki menni, akkor menjen vízen - panaszolta a horgász.

Fabók úr szerint a levezető utat a vízügy építette annak idején. Ez elvileg szolgalmi út lenne, amit a telektulajdonos köteles lenne megosztani, mivel a Duna a vízügy területe, neki pedig oda van engedélye.

- A baracsi kőgátak közkedvelt horgászhelyek, sokan járnak oda, jómagam is tizenöt éve. Sok szép élmény fűz a folyó ezen szakaszához, és sok halat is adott már a Duna. A jövőben is szeretnék még itt horgászni, de gondolom nem vagyok egyedül ezzel. Miként működik az, hogy valaki csak úgy lezárja az egyetlen levezető utat? Azt tanácsolták, hogy forduljak a dunaföldvári jegyzőhöz, már oda is küldtem levelet képekkel, de eddig választ nem kaptam - tette hozzá.

Pénteken délután megkerestük Keresztes Lajost, Dunaföldvár polgármesterét, aki ekkor már nem tudott utánanézni az ügynek. Azonban megígérte: utánajár a panasznak, kedden keressük ismét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!