Belföld

2010.04.26. 06:47

Új vezető a KDNP-frakció élén

FMH - A Parlamentben a Fidesz szövetségese, a KDNP nagyobb frakcióval képviseltetheti magát, vezetője pedig Semjén Zsolt helyett Harrach Péter lehet.

MTI

A hírt frakciószövetségi források erősítették meg.
Az új törvényhozásban az eddigieknél mintegy harmadával nagyobb KDNP-frakció alakulhat majd. 
A 2006-2010-es ciklusban 23 tagú volt a képviselőcsoport, amelyet Semjén Zsolt vezetett. A KDNP elnöke az új kormányban az MTI információi szerint nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes lesz.
Semjén Zsolt a KDNP elnöke korábban az MTI-nek adott interjújában kiemelte: mindenképpen önálló frakciója lesz a KDNP-nek az új parlamentben is.
Az új kormányban a kereszténydemokraták adják majd várhatóan a humán tárcánál a szociális, az oktatási területért felelős államtitkárokat. Előbbi terület irányítója Soltész Miklós, utóbbié Hoffmann Rózsa lehet. Szintén KDNP-s politikus irányítaná az egyházügyeket, Szászfalvi László, az emberi jogi bizottság eddigi alelnöke személyében. Az MTI információi szerint az egyházügyek területén az új kabinet szakítani kíván az elmúlt évek gyakorlatával: az új kormányzati struktúrában - titkárság helyett - a közigazgatási tárcánál, államtitkári szinten foglalkoznak majd egyházi ügyekkel, ezzel is jelezve, hogy a kabinet kiemelt partnerként tekint az egyházakra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!