Női vízilabda

2024.04.27. 10:18

Cél a remények életben tartása

Az idegenbeli 17-10-es vereség után ezúttal hazai környezetben lép pályára a DFVE az FTC-Telekom ellen a női vízilabda OB I rájátszás elődöntőjének második mérkőzésén.

Szabó Róbert

Idegenben nem sikerült, hazai pályán győzné le a DFVE az FTC-t

Fotó: dfve.eu

Nem úgy kezdődött a női vízilabda OB I rájátszása a Dunaújvárosnak, ahogy azt eltervezte a Ferencváros otthonában. A lányok az első negyedet simán, 4-1-re elbukták, s bár a másodikban sikerült kettőre csökkenteni a különbséget, így is négyre nőtt a nagyszünetre a differencia a hazaiak javára. A fordulás után aztán ismét feljöttek a dunaújvárosiak, de nem bírták a nyomást és simán, 17-10-re kikaptak, így a zöld-fehérek várhatják előnyből a szombati visszavágót.

A dunaújvárosiaknak kötelező lenne a győzelem, ha még szeretnének álmodni a bajnoki döntővel kapcsolatban, hiszen a párharc az egyik fél második győzelméig tart, így amennyiben kikapnak a szombaton 17.00 órakor kezdődő találkozón csak a bronzéremért játszhatnak majd. Legutóbb 2021 márciusában sikerült legyőzniük a lányoknak a Ferencvárost, akkor 11-5-re diadalmaskodtak, azóta azonban a zöld-fehérek ha szorosan is, de háromból három mérkőzést nyertek a DFVE-vel szemben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában