Hallgassa élőben!

Színötös tanulók, szülők figyelem!

A Fejér Megyei Hírlap és a feol.hu idén is meghirdeti a népszerű Színötös pályázatot: bemutatjuk azokat az általános iskolás Fejér megyei tanulókat, akik kitűnően teljesítették a 2020/2021-es tanévet, bizonyítványukban csupa ötös (jeles, példás, kitűnő) sorakozik és eredményüket büszkén vállalva jelentkeznek felhívásunkra.

Jelentkezni kizárólag az alábbi űrlap kitöltésével és a kért dokumentumok – jó minőségű portrékép az általános iskolás színötös diákról, szülői hozzájáruló nyilatkozat, a bizonyítvány másolata – feltöltésével lehet. Jelentkezéseket az alsó tagozatos gyermekeknél szöveges értékeléssel is elfogadunk, ha tartalmazza a „követelményeknek jól megfelelt” vagy „megfelelt” összegzést.

Fontos, hogy az adatlapot pontosan, hiánytalanul töltsék ki a szülők.

A jelentkezési határidő: 2021. július 10. 14.00

A színötös tanulók portréit hírportálunkon, valamint a megyei napilapban is megjelentetjük. Arra biztatjuk tehát a tanévet kitűnően teljesítő diákokat: csatlakozzanak a színötösök csapatához!

Büszkeségeink: íme a 2020-as színötös tanulók

Íme, az első csokornyi kitűnő tanuló, mely a Fejér Megyei Hírlap július 14-i számában jelent meg: ide kattintva tekintheti meg.

A második csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 21-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A harmadik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 28-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A negyedik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 30-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

Büszkeségeink: íme a 2019-es színötös tanulók

Az első csokornyi kitűnő tanulót, akik a Fejér Megyei Hírlap július 18-i számában jelentek meg, ide kattintva tekintheti meg.

A második csokornyi kitűnő tanulót, akik a Fejér Megyei Hírlap július 23-i számában jelentek meg, ide kattintva tekintheti meg.

A harmadik csokornyi kitűnő tanulót, akik a Fejér Megyei Hírlap július 25-i számában jelentek meg, ide kattintva tekintheti meg.

A negyedik csokornyi kitűnő tanulót, akik a Fejér Megyei Hírlap július 30-i számában jelentek meg, ide kattintva tekintheti meg.

Büszkeségeink: íme a 2018-as színötös tanulók

Íme, az első csokornyi kitűnő tanuló, mely a Fejér Megyei Hírlap július 11-i számában jelent meg: ide kattintva tekintheti meg.

A második csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 14-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A harmadik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 16-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A negyedik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 17-ei számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A ötödik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap július 21-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A hatodik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap augusztus 9-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.

A hetedik csokornyi kitűnő tanuló fényképét, melyek a Fejér Megyei Hírlap augusztus 9-i számában jelentek meg: ide kattintva tekintheti meg.