Közel-keleti konfliktus

2024.05.14. 09:14

Sürgősségi kórházat állít fel a Gázai övezetben a vöröskereszt

Az izraeli–palesztin háború 221. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Túlélők után kutatnak palesztinok a Gázai övezet középső részén fekvő Nuszeirat menekülttábort ért izraeli légicsapás után 2024. május 14-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Mohamed Szaber

Norvégia megnégyszerezné a palesztinoknak szánt segélyeket

Norvégia idén megnégyszerezné a palesztinoknak szánt segélyeket – derült ki Anne Beathe Tvinnereim, a skandináv ország nemzetközi fejlesztési miniszterének keddi tájékoztatásából, mely szerint Oslo egymilliárd norvég koronával (33 milliárd forint) támogatná a palesztinokat.

„A Gázai övezetben élők humanitárius szükségletei óriásira duzzadtak a háború hetedik hónapjában” – szögezte le közleményében a tárcavezető, kiemelve a térséget sújtó élelmiszerhiányt.

Hozzátette: a Ciszjordániát is fenyegető humanitárius válság „teljes egészében emberek által okozott”.

Az összeg csaknem a négyszerese annak a 258 millió norvég koronának (8,5 milliárd forint), amelyről Oslo 2023 végén döntött.

Amennyiben a parlament elfogadja a kisebbségi kormány javaslatát, Norvégia bruttó hazai terméke (GDP) 0,9 százalékát szánná idén fejlesztési támogatásokra.

Ugyanekkor Espen Barth Eide külügyminiszter ismét óva intette Izraelt a Gázai övezet déli részén lévő Rafah elleni átfogó offenzívától, aláhúzva, hogy egy ilyen jellegű művelet katasztrofális következményekkel járna a városban összezsúfolódott civil lakosságra nézve.

Több mint egymillió, Rafahban rekedt ember korábban már elmenekült az éhínség, a halál és a borzalmak elől, most pedig újra azt várják tőlük, hogy keljenek útra, de Gázában már sehol sincs biztonságos hely

– szögezte le.

Az izraeli és az amerikai nemzeti színeket ötvöző zászló mellett piknikeznek emberek a tel-avivi tengerparton a függetlenség napján, 2024. május 14-én. Az ünneppel Izrael 1948-as kikiáltásól emlékeznek meg
Fotó: Ohad Zwigenberg / Forrás: MTI/AP

Sürgősségi kórházat állít fel a Gázai övezetben a vöröskereszt

Sürgősségi tábori kórházat nyit a Gázai övezet déli részén a Nemzetközi Vöröskereszt és társaságai kedden, válaszul a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt kialakuló „elsöprő léptékű” egészségügyi igényekre a Gázai övezet déli részén – jelentette be kedden a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

A Gázai övezetben számos egészségügyi intézmény felfüggesztette tevékenységét a fokozódó izraeli légicsapások miatt, az orvosok pedig elmenekültek az övezet nagyobb kórházaiból.

A Gázai övezetben élők nehezen jutnak olyan orvosi ellátáshoz, amelyre sürgősen szükségük lenne, részben az egészségügyi szolgáltatások iránti elsöprő igény és a működőképes egészségügyi létesítmények csökkenő száma miatt

– közölte az ICRC, hozzátéve, hogy az övezetben dolgozó orvosok és nővérek éjt nappallá téve dolgoznak, de már így is túllépték teljesítőképességük határát.

Az új létesítmény naponta körülbelül 200 ember ellátására lesz képes, sürgősségi sebészeti ellátást nyújt, tömegbalesetek sérültjeinek ellátására lesz képes, és emellett gyermekgyógyászati és más szolgáltatásokat is kínál – fejtette ki az ICRC.

Az egészségügyi személyzetnek olyan betegek ellátásra kell felkészülnie, akik súlyos sérülésekkel, járványveszélyt jelentő fertőző betegségekkel és olyan kezeletlen krónikus betegségek miatt kialakult szövődményekkel érkeznek a kórházba, amelyeket napokkal korábban kellett volna ellátni – tette hozzá a szervezet.

Az ICRC az intézmény egészségügyi ellátásáért felelős, míg a vöröskereszt tizenegy országból, többek között Kanadából, Németországból, Norvégiából és Japánból a személyzetet és a felszerelést biztosítja.

Az izraeli hadsereg Apache helikoptere rakétát lő ki a Gázai övezet északi részére Dél-Izraelből fotózva 2024. május 13-án
Fotó: Atef Szafadi / Forrás: MTI/EPA

A hivatalos ünnepségen fáklyagyújtással, a túszokért tüntetők fáklyaoltással emlékeztek a függetlenség napjára Izraelben

Izraelben idén egyidejűleg fáklyagyújtási és fáklyaoltási ceremóniával kezdődött hétfő este az Izrael 1948-as kikiáltására emlékező függetlenség napja ünnepségsorozata.

A televíziós csatornák idén is a hivatalos, Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen és más, Gázához közeli helyszíneken felvett, minden évben szokásos fáklyagyújtó ünnepséget közvetítették, amely azonban eltért a szokásostól; nem élő adásban zajlott, hanem felvételről, amelyet közönség nélkül rögzítettek a múlt héten.

A hivatalos ünnepségen az évtizedes hagyományoknak megfelelően az elmúlt évben különösen példamutató, nagyszerű tetteket végrehajtó emberek – idén az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i támadásának visszaverésében, majd a háborúban jeleskedők – a háborúban meggyilkolt és elesett izraeliek és külföldiek emlékére tizenkét fáklyát gyújtottak Izrael tizenkét törzsének szellemében.

Az előre rögzített adással egy időben egy másik, alternatív megemlékezést is tartottak mintegy 1500 fős közönség előtt élőben, amelyet a közösségi médiában közvetítettek.

A Binjamina melletti Suni Amfiteátrum szabadtéri színpadán tartott ceremónián a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok családtagjai eloltották tizenkét fáklya lángját, ezzel azt jelezve, hogy az elraboltak hazahozatala nélkül nincs függetlenség, önálló és szabad Izrael.

Ezen az ünnepségen csak egy fáklyát gyújtottak, amelyet a remény fényének neveztek el. Ejnav Tszengauker lobbantotta lángra, akinek 24 éves fiát október 7-én hajnalban a Gázai övezet közelében rendezett zenei fesztiválról hurcolták el az iszlamisták az övezetbe.

Idén a szokásos módon először reggel az államfői rezidencián Jichák Hercog államelnök átadta a legkiválóbb katonáknak odaítélt kitüntetéséket, de ezt követően több változtatással tartják meg a 76. függetlenség napja keddi rendezvényeit.

A meghirdetett program szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök idén távolmarad több eseménytől is, amelyeken korábban részt vett. Nem lesz ott például a legmagasabb helyi kitüntetés, az Izrael-díj átadásán sem délután, melyet a hagyományoktól eltérően nem Jeruzsálemben, hanem a Gázai övezet melletti Szderotban rendeznek meg.

Izrael-párti tüntetők a New York-i Times Square-en az emlékezés napjának alkalmából 2024. május 13-án. Az emlékezés napját évente megtartják Izraelben a terrorizmus áldozatainak és azoknak a zsidó katonáknak a tiszteletére, akik 1860 óta az arabok ellen vívott harcokban estek el
Fotó: Olga Fedorova / Forrás: MTI/EPA

Katari miniszterelnök: Doha folytatja a közvetítést Izrael és a Hamász között

Izrael rafahi művelete visszaveti a zsidó állam és a Hamász közötti egyeztetéseket a katari miniszterelnök szerint, aki kedden leszögezte: Doha a nehézségek ellenére folytatja a közvetítést a szemben álló felek között.

A dohai gazdasági fórumon felszólaló Muhammad bin Abdul Rahman Ál Száni elmondta:

egyetlen, a Gázai övezetet és Ciszjordániát összefogó palesztin kormányra van szükség, melyről a palesztinoknak közösen kell dönteniük.

Mint mondta, amennyiben nem készül terv a gázai rendezésre, a radikalizmus nem fog eltűnni a térségből.

Elmondta, hogy a Hamász dohai irodája továbbra is nyitva marad, mert amennyiben a háború folytatódik, további tárgyalásokra lesz szükség a szervezettel.

Bár az utóbbi hetekben az egyeztetések lendületet kaptak, sajnos nem jó irányt vettek, és jelenleg csaknem zsákutcába kerültek

– jelentette ki.

„Nem világos, az izraeli fél miként képzeli el a háború lezárását, egyelőre nem is hiszem, hogy ezt átgondolnák, még akkor sem, ha tárgyalunk az egyezségről és a tűzszünet lehetőségéről” – tette hozzá.

Katar már áprilisban leszögezte, semmi oka arra, hogy bezárassa a Gázai övezetet ellenőrző Hamász terrorszervezet 2012 óta működő dohai irodáját a háborút lezáró közvetítési kísérletek közepette.

Katar – Egyiptom és az Egyesült Államok mellett – a háború októberi kitörése óta igyekszik közvetíteni a szemben álló felek között.

Támadás érte az ENSZ egyik gépjárművét Gázában, a világszervezet egy külföldi alkalmazottja meghalt

Találat ért hétfőn a Gázai övezetben egy ENSZ-konvojt, a világszervezet egyik külföldi alkalmazottja meghalt, többen megsebesültek – közölte António Guterres ENSZ-főtitkár az X-en, hozzátéve, hogy már több mint 190 ENSZ-alkalmazott vesztette életét a gázai háborúban.

Közleményében Guterres elítélte a világszervezet munkatársai ellen elkövetett támadásokat, azonnali humanitárius tűzszünetet, illetve az övezetbe hurcolt túszok elengedését követelte.

Az ENSZ aláhúzta, hogy most először öltek meg az övezetben külföldi – tehát nem palesztin – ENSZ-alkalmazottat, kiemelve, hogy a világszervezet munkatársai által használt, tűz alá vett járművön egyértelműen fel volt tüntetve, hogy kik utaznak benne.

Ugyancsak hétfőn izraeli légitámadás érte az övezet középső részén található Nuszejrát menekülttábort, a műveletben a Wafa palesztin hírügynökség adatai szerint 14-en meghaltak, köztük több gyerek.

Mindeközben az ENSZ palesztin menekülteket segélyező ügynöksége (UNRWA) az X-en azt közölte, hogy több mint 150 ezer várandós nő van veszélyben a rendkívül rossz egészségügyi körülmények miatt.

Egyetlen gyermeket sem szabad ilyen szenvedéseknek kitenni. Azonnali tűzszünetre van szükség

– olvasható az üzenetben.

Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet pedig járványok kialakulására figyelmeztetett, aláhúzva, hogy becslések szerint mintegy 210 millió dollárnyi (75,3 milliárd forint) kár keletkezhetett az övezet víz- és szennyvíztisztítási infrastruktúrájában, valamint a tömeges kitelepítések és a nyári hőség közeledte miatt. Közleményében a szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy az utcákon csorog a szennyvíz, a pocsolyák körül élősködő bogarak pedig sok gyereket megcsípnek.

A háború tavaly októberi kezdete óta a halálos áldozatok száma a Gázai övezetben meghaladta a 35 ezret, a sebesülteké a 79 ezret a helyi hatóságok keddi tájékoztatása szerint. Az utóbbi 24 órában 82 palesztint öltek meg és 234 sebesültről tudni – tették hozzá a tájékoztatásban.

Bár az izraeli sajtó hétfőn felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ váratlanul felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a háborúban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kedden leszögezte: teljesen megbíznak a gázai egészségügyi minisztérium adataiban.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában