Bevándorlás

2023.12.13. 17:41

Szijjártó: világos különbséget kell tenni a menekültek és az illegális migránsok között (videó)

A nemzetközi közösségnek a képmutatást hátrahagyva végre világossá kellene tennie, hogy egyértelmű különbség van a menekültek és az illegális migránsok között, s ekképpen is kellene eljárni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Menekültügyi Fórum plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll, keletről az ukrajnai háború, míg délről az Európai Unió külső határának védelme jelent komoly kihívást a most legforgalmasabbnak számító nyugat-balkáni migrációs útvonalon.

Felszólalásában rámutatott, hogy a nemzetközi jog egyértelműen fogalmaz ezen a területen, ez alapján ha valaki menekülésre kényszerül, akkor joga van ideiglenesen az első biztonságos országban maradni, azonban nincsen joga akár tucatnyi biztonságos államon keresztülmenni, amíg el nem éri a kiválasztott helyet.

Hátra kellene hagyni a képmutatást, és világosan ki kellene mondani, hogy egyértelmű és nyilvánvaló különbség van menekültek és illegális migránsok között

– szögezte le.

A háború elől az első biztonságos országba távozók menekültnek tekintendők, akiknek ekként jogukban is áll ott maradni, ezzel szemben a biztonságos országok során határok megsértésével keresztülutazók illegális bevándorlóknak minősülnek, akiket meg kell állítani – emelte ki.

Szijjártó Péter az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) rendezvényén épp hazánkat nevezte a legjobb példának a nemzetközi jog tiszteletben tartására e tekintetben.

Aláhúzta: 

Magyarország minden menekültet beenged, amit jól példáz, hogy több mint egymillió ember érkezett már a háború kezdete óta az országba a szomszédos Ukrajnából, ők megfelelő ellátást kaptak, egyenlő hozzáférést az egészségügyhöz és az oktatáshoz, s több mint 1500 hazai iskolában és óvodában tanulnak menekült gyerekek.

Ezzel szemben a hatóságok mindent megtesznek a migránsok megállítása érdekében, miközben tavaly 275 ezer, idén pedig már csaknem 200 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak.

A miniszter utóbbi kapcsán sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egyes bevándorlók és embercsempészek rendkívül erőszakosan viselkednek, vannak, akik felfegyverkeztek, és több esetben is rálőttek a magyar határőrökre, pokollá téve a környékbeliek életét.

Magyarország és a magyar állampolgárok biztonsága érdekében mi soha nem fogjuk beengedni ezeket az embereket

– figyelmeztetett.

Végezetül pedig úgy összegzett, hogy a kihívások leküzdéséhez őszinteségre van szükség, végre be kell ismerni, hogy világos különbség van a menekültek és az illegális bevándorlók között.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában