Újabb fordulat

2023.08.16. 12:18

A 444 a pedofíliát bagatellizáló SZDSZ-es alapító mellé állt

Kőszeg Ferenc a Partizán legfrissebb adásában megkérdőjelezhető állításokat tett azzal kapcsolatban, hogy mikor „tolerálható” egy felnőtt és egy gyerek közti viszony. Az ügy újabb fordulata, hogy a 444 egyik munkatársa Kőszeg Ferenc mellé állt.

MW

Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság alapítója és első elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A 444 munkatársa, Szily László szerint azzal, hogy Gulyás Márton ezt az interjút elkészítette a Partizánban, egyfajta Fidesz-ügynökké vált, hiszen állítása szerint egy baloldali aktivista nem kérdezhet ilyet Kőszegtől. Szily szerint hibás riporteri felfogás, hogy Kőszeget szembesítették többek között azzal, hogy korábban a Magyar Narancsban arról írt:

az Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között.

Szily – mutatott rá az Origó cikkében – Sipos Pált is védelmébe vette, akiről 2014-ben derült ki, hogy még magyartanárként a fiú diákjait zaklatta az ELTE Trefort Ágoston gimnáziumban. Sipos egyébként először Thaiföldre, aztán Spanyolországba menekült, egyes források szerint most Badacsonytomajon bújkál, egy nyaralóban. Más forrás szerint egy spanyol férfi tartja el, és Barcelonában éli elégedetten az életét. Szily szintén meglepő kijelentése volt, hogy Gulyás Márton eljárásmódja egy idős fasisztával is etikátlan lett volna. 

A 444 munkatársa még a Soros által pénzelt Helsinki Bizottságnak is nekiment, mivel azoknak volt merszük elhatárolódni a nyíltan pedofil megjegyzésektől.

A teljes cikk ITT olvasható. 

Kubatov Gábor: Nem tűrjük a pedofilok mosdatását!

A közösségi oldalán reagált a Magyar Helsinki Bizottság alapítója, Kőszeg Ferenc nyilatkozatára Kubatov Gábor. A Fidesz alelnöke szerint míg a nemzeti kormány tűzzel-vassal harcol a gyermekek megrontói ellen, Kőszeg Ferenc szerint „az erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatok felnőtt és gyerek között nagyon széles körűek, a büntetőjogi szigor csak árt a dolognak.” 

„A kormány álláspontja ugyanakkor egyértelmű: nem engedünk az LMBTQ-lobbinak és nem tűrjük a pedofilok mosdatását!! Ezért is szavaztuk meg Európa legszigorúbb gyermekvédelmi törvényét” – hangsúlyozta Kubatov Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában