Mentelmi jog

2018.02.21. 18:30

Czeglédy szökni akar a Fidesz szerint

Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar – így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat.

„Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni” – fogalmazott Halász János, aki szerint Czeglédy Csaba – költségvetési csalással gyanúsított szombathelyi önkormányzati képviselő – a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte.

Emlékeztetett: a „Czeglédy-bűnszervezet” ellen már 6 milliárd forintos áfacsalás és több száz diák megkárosítása miatt nyomoznak. „Az egymással veszekedő Gyurcsány és az MSZP mégis összezár mögötte, és most úgy akarják megmenteni Czeglédyt és a saját bőrüket, hogy a jelöltséggel védelmet adnának neki” – mondta Halász János, hozzátéve: azon sem csodálkoznának, ha kiderülne, hogy az MSZP és a DK „fű alatt” segített Czeglédynek az aláírásgyűjtésben.

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a jogerősen nyilvántartásba vett jelölteteket a képviselőkkel azonos mentelmi jog illeti meg azzal az eltéréssel, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséről a Nemzeti Választási Bizottság határoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában