Kultúra

2014.12.14. 14:15

Eperjes Károly nyitotta meg Schandl Viktor kiállítását

Schandl Viktor Zámolyon élő festő régi tisztelője Eperjes Károly színművésznek, így új kiállításának megnyitójára is őt kérte föl. A tárlat a Sberbank galériájában látható.

Bokros Judit

Schandl Viktor két és fél évvel ezelőtt mutatta be utoljára festményeit ebben a bankgalériában. Akkor és most is női portrék, aktok, félaktok, valamint pásztort, lovakat ábrázoló méretes festmények kerültek a falakra. A művek fotó után készültek, szinte fotószerű stílusban, de többek, mint a képek festett változatai, hiszen Viktor mindig hozzájuk tesz valamit, vagy éppen elvesz – ahogy azt egyéni látásmódja megkívánja. A néző mindenesetre megdöbbenhet a pontos vonalakon, egy-egy élet- vagy valósághűen megfestett arcon, vízfelületen, drapérián.

Eperjes Károly színművész a megnyitó előtt pár perccel érkezett, egyenként szemügyre vette Schandl Viktor festményeit, majd miután a közönség figyelmébe ajánlotta a tárlatot, már sietett is tovább Dunaújvárosba. Annyi ideje volt azonban, hogy elmondja lapunknak: több mint 10 éve találkozott először az akkor huszonéves Viktorral, szintén egy kiállításon. Akkor a fiatal festő két munkája került hozzá, ezek fehérvári városképek, amelyek azóta is lakása falát díszítik.

Eperjes Károly tíz éve ismerte meg az alkotót: fehérvári városképei azóta is a színművész lakását díszítik (Fotó: Molnár Artúr)

A mostani művek egészen más stílusban, témában készültek, ez meglepte, de szépnek találja őket. Mint a megnyitón Arisztotelész művészetfelfogására utalva fogalmazott: ezek a festmények önmagukon túl mutatnak, számára az egyetemes szépséget idézik. Viktor munkásságát követi, a fiatal és kitartó festő ugyanis időről időre fölkeresi azzal, hogy nézze meg képeit, mondjon véleményt róluk. Kiállítás megnyitását amúgy ritkán vállalja, főleg akkor, ha valakit személyesen ismer és kedveli a munkáit.

Eperjes Károly a mai magyar kortárs festészetet egyébként jó ideig a vele kapcsolatban lévő képzőművészek munkásságán keresztül követte, ám közülük többen már elhunytak vagy távol kerültek tőle. Most inkább újságokból, szaklapokból tájékozódik, s vannak művészek, kiállítások, amelyek elnyerik tetszését. Összességében a kortárs képzőművészetet, a festészetet nagyon sokszínűnek tartja, sok stílus keveredik, így annyira nincs rálátása e területre. A klasszikus, régi festők életműve, ábrázolásmódja ebből a szempontból követhetőbb, egységesebb volt – fogalmazta meg véleményét.

Székesfehérvárra olykor be-betér Veszprémből hazafelé, ilyenkor útba ejti Kaszap István sírját is – tudtuk meg tőle. A Vörösmarty Színház – ahol korábban többször játszott – darabjait figyelemmel kíséri, ahogy egy-egy kolléga pályáját is. Az idén még nem volt módja itt előadást megnézni, de készül az Őfelsége komédiására. Mivel tanít a Kaposvári Egyetemen, a veszprémi teátrumban pedig – ahol művészeti tanácsadó is – eddig két bemutatója volt, igen sűrű az időbeosztása. Azért egy-egy meghívásnak, felkérésnek eleget tesz, így például a megnyitó délutánján még Dunaújvárosban volt dolga, ahol egy hajléktalanokért szervezett jótékonysági eseményen vett részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!