A volános Demeter Bence lefutott a dobogóról

2024.04.28. 14:25

A záró lövészet miatt nem lett érmes a világkupán

Nagyszerűen versenyzett, az élről várta a záró kombit a budapesti öttusa világkupa-viadalon a Volán Fehérvár olimpikonja, Demeter Bence. A negyedik lövészetet még az élen kezdte, ám túl sokat hibázott, visszacsúszott az 5. helyre a fináléban.

Horog László

Demeter Bence párjával a budapesti viadalon, a célba érkezést követően

Fotó: Horog László/FMH

A finálét kiváló pozícióban, holtversenyben a 3-5. helyen indította a koronázóvárosi sportoló a Ludovika Campuson. Jól lovagolt, hibátlan pályát ment, mindössze egy másodperces időtúllépéssel tudta le a 18-as döntő első kihívását Demeter Bence, aki ezzel meg is nyerte ezt a tusát. A bónusz vívásban, korábbi remek eredményeinek köszönhetően az utolsók között kapcsolódott be – előzőleg, a csütörtöki körvívás során remekelt, 23-12-es mérleggel nyerte a számot -  három győzelmet aratott azt emelt páston, ezért hat plusz pontot kapott, növelte érmes esélyeit. Az uszodában hozta megszokott formáját, 2:04 perc alatt tudta le a 200 méteres távot a medencében, ezzel a második kezdte a záró lövészetet és futást a nem túl jó futónak számító lett Pavel Svecov mögött. A nyitó lövészet után elsőként jött ki a lőállásból, az első három lövészete kimondottan jól sikerült, sokáig az élen haladt egyedül, minden jel arra mutatott, aranyérmesként zárja a budapesti viadalt. Azonban a negyedik sorozatánál bennragadt a lőállásban, negyedikként kezdte a futás utolsó 600 méterét, elúszott számára az érem. Nagy küzdelemben, 10:47.50 perces eredménnyel, a kombit tekintve a 14. idővel az ötödik helyen végzett, Bőhm Csabával gyakorlatilag egyszerre célba érkezve, minimális különbséggel.

A legjobban teljesítő hazai versenyző, a márciusi, kairói első vk-n hetedik pozícióban záró Szép Balázs elképesztően hajrázott, a 13. helyről kezdte a kombit, pazar lövészetekkel és kiváló futással végül a második helyre érkezett. A csütörtöki körvívást 16 győzelemmel és 19 vereséggel zárta, a döntőben két veréssel tudta le a lovaspályát, bónuszvívásban nem szerzett plusz pontot, majd úszásban 2:02-es idővel hatodikként végzett. A kombinált számban fokozatosan zárkózott fel, az utolsó előtti körben - amikor még Demeter futott az élen - Szép három egyiptomival versenyzett az éremért, aztán a negyedik lövészetből Mohamed Elgendyt megelőzve, elsőként jött ki a lőállásból. Végül a futógépnek számító egyiptomi jobban bírta a hajrát, de Szép Balázs 9:48.60 perccel így is a legjobb időt érte el a záró tusában.

A közvetlenül Demeter mögött érkező Bőhm a csütörtöki vívás során mnuszolt, 17/18-cal zárt, lovaglásban két akadálynál rontott, ehhez jött még hét másodperc időtúllépés, ami a maximális 300-ból 21 pont levonásával járt. A bónusz során egy győzelmet aratott - ezért két pont járt -, úszásban 1:59.61 perccel harmadik lett, a lövészetes futásban pedig, melynek rajtjánál 10. volt, 10:02.70-es teljesítménnyel az ötödik időt érte el, ezzel a 6. helyre tudott bejönni. Bőhm az idei első vk-n, márciusban, Kairóban az ötödik helyen zárt, tehát joggal reménykedhet a nyári, világbajnoki szereplésben.

A szintén döntős Koleszár Mihály 19 asszót nyert és 16-ot vesztett a körvívásnál. A zárónapon a lovaspályán három akadály leverésért és egy másodperc időtúllépésért vontak tőle pontokat, a bónusznál két asszót nyert, úszásban pedig 2:03.46-tal 10. lett. Végül a laser run során a 10. legjobb produkció volt az övé, amivel a kilencedik helyről kettőt visszacsúszott, zárt a 11. helyen. A vk-n induló hat magyar pentatlonista mindegyike továbbjutott a selejtezőből, azonban a pénteki elődöntőben Bereczki Richárd és a fehérvári Tamás József az elődöntőben búcsúzott. Utóbbi megfelelően vívott és jó szokásához híven nagyszerűen úszott, de rossz lövészete miatt csoportjában csak 11. lett, ezzel lecsúszott a döntőről. „Nagyon sajnálom, hogy lemaradtam a fináléról, amire komoly esélyem volt, rendkívül jó pozícióból kezdtem az elődöntőt. Megvisel, hogy nem tudtam döntőzni, de sokat nem kesereghetek, másfél hét múlva Szófiában következik az újabb világkupa-verseny, ahol bizonyíthatok. Szeretnék ott lenni a kínai világbajnokságon” – értékelte a budapesti eseményt Tamás József.

- Jól ment a selejtezőben, valamint az elődöntőben is, bár utóbbi során futnom kellett a döntőért, ami a zárónapon éreztette hatását, fáradtabb voltam. Komoly esélyem volt a győzelemre, ha a záró lövészetnél jobban célzok, a dobogó biztos, szerintem az arany is összejött volna – jegyezte meg Demeter Bence.  

- Csak magammal foglalkoztam, nem érdekelt, honnan indulok, élvezni akartam a versenyt – mondta a legjobb magyarként záró Szép Balázs. - A lovaglásomban benne volt a hibátlan teljesítmény, de egy távolságot elnéztem, így lett két verőhibám. Az úszás nagyon jó volt, eddig általában a döntőben rosszabbat úsztam, mint az elődöntőben, most nem. Jól lőttem, szerintem csak hármat rontottam, a futásommal nagyon elégedett vagyok.

Olimpiai részvételi jogot idén már csak a június 9-től 16-ig, Csengtuban megrendezésre kerülő világbajnokságon lehet közvetlenül kiharcolni, végül a női és férfi mezőnyt a kvalifikációs ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból roppant fontosak a vk-helyezések. Egy nemzetből nemenként két versenyző nevezhető a párizsi játékokra, így ha több kvóta jön össze, az adott szövetség dönt az indulókról.

Eredmény. Férfi verseny:
1. Mohamed Elgendy (egyiptomi) 1511
2. Szép Balázs 1509
3. Mohanad Saban (egyiptomi) 1503
...5. Demeter Bence 1500
6. Bőhm Csaba 1500
...11. Koleszár Mihály 1483
A vk-sorozat Szófiában folytatódik, majd szintén májusban, a hónap végén lesz a vk-döntő is, Ankarában. A júniusi, kínai vb-t követően az olimpia előtt, de már a kvalifikációs időszak után, július második hetében rendezik Budapesten az Európa-bajnokságot, ami már nem oszt kvótát Párizsra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában