Ellátottak alkotásaiból nyílt kiállítás

2024.05.13. 19:00

Alkotásaikkal nyitnak ajtót a társadalom felé (galéria)

Megérkezett a Tudom, hogy van jogom című ellátottjogi alkotópályázat vándorkiállítása a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Bugát Pál Technikumba. A pályázat kiírói az ellátottak belső értékeire kívánják felhívni a figyelmet, valamint lehetőséget szeretnének nyújtani a szociális intézmények lakóinak az alkotás örömének megtapasztalására.

Gombor Lili

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A megnyitón köszöntőt mondott Mészáros Attila alpolgármester és Boldogné Kőrösi Mónika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Fejér vármegyei kirendeltségének igazgatója, valamint Szomor Andrea, a Bugát Pál Technikum igazgatója. A megnyitót a Bugát Pál Technikum kórusának műsora kísérte.

Filotásné Ugrics Katalin ellátottjogi képviselő és referens elmondta, hogy a pályázatra egyre több alkotás érkezik, ami azt is jelzi, hogy a pályázók a legjobb tudásuk szerint, szeretettel készülnek a pályázatra. Értékes művekkel és alkotásokkal szeretnék az ajtót még szélesebbre tárni az ellátórendszer és a társadalom között, és kezük munkáján keresztül láthatóvá tenni, hogy mennyi hit, bátorság, öröm, szeretet és kitartás van a szociális rendszerben ellátottakban. – Vándorkiállításunkkal szeretnénk felhívni a lakosság figyelmét az ellátotti jogokra, és arra, hogy az ellátottak társadalmunk meghatározott szereplői. Elkötelezettek vagyunk az ellátottak jogvédelme mellett, saját eszközeinkkel igyekszünk tenni a társadalom azon tagjaiért, akik segítségre szorulnak – mondta Filotásné Ugrics Katalin, aki hozzátette, tavalyi pályázatukra több mint ötszáz alkotás érkezett, köztük kisfilmekkel, prózával, verssel, és képzőművészeti alkotásokkal, melyeken keresztül betekintést nyerhetünk az ellátottak érzéseibe, benyomásaiba, tapasztalataiba. Az alkotásokat három fő kategóriában szakmai zsűri is értékelte.

Mészáros Attila alpolgármester köszöntő beszédében úgy fogalmazott, hogy mai rohanó világunkban néha megfeledkezünk arról, hogy a szociális intézmények lakóiban is sok érték van. A munkatársak minden nap tesznek ezért, hogy a szociális otthonok ellátottjainak olyan programokban lehessen része, amelyek során átélhetik az alkotás élményét. – Én magam is látom ennek értékét, például a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben vagy a Frim Jakab Képességfejlesztő Otthonban, és nagyon hálás vagyok az ott dolgozóknak is mindezért. Ennek a pályázatnak köszönhetően meg tudjuk mutatni a külvilágnak, hogy a szociális intézmények lakói is milyen gazdag belső értékekkel bírnak. Mindenkit buzdítok arra, hogy pályázat nélkül is alkossanak sokat, a maguk és mások örömére egyaránt – mondta az alpolgármester.

Szomor Andrea, a Bugát Pál Technikum igazgatója örömét fejezi ki afölött, hogy a kiállításnak Székesfehérváron iskolájuk ad otthont. – Az egészségügyi ágazatban tanuló tanulóink tavaly első alkalommal vettek részt székesfehérvári szociális otthonokban szakmai gyakorlatokon, mely időszak alatt nemcsak szakmai, hanem új emberi kapcsolatok szövődtek mind a lakókkal, mind pedig az ott dolgozókkal. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a tanulók által tapasztalt körülményeket és élethelyzeteket egy teljesen más oldalról ismerhessék meg. A bemutatott irodalmi és képzőművészeti darabokon keresztül láthatóvá válnak a lakók érzelmei, az életről alkotott véleményük. Az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz az időseket, az ellátottakat a komfort zónájukból kimozdítani, ezért szívből gratulálok a pályázat kiírójának, és a szociális otthon dolgozóinak ahhoz, hogy mindig támogatták és segítették az ellátottakat az alkotás örömének átélésében – fejezte ki háláját az igazgató asszony.

A kiállítás 2024. május 21-ig látogatható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában