Új hírek

2024.03.08. 09:33

Velence korzó ítélet: a másik olvasat

A Velence korzó kontra önkormányzat per másodfokon hozott ítélete egészen más olvasat szerint került nyilvánosságra a velencei önkormányzat oldalán.

S. Töttő Rita

Fotó: S. Töttő Rita / FMH

Ahogy azt megírtuk, a Velence korzó nyilatkozata szerint a két peres fél ügyében „a győri ítélőtábla az elsőfokú eljárást hatályon kívül helyezte és új eljárásra kötelezte az első fokon eljáró Székesfehérvári Járásbíróságot, miután nem találta megalapozottnak az első fokon meghozott ítéletet”.

Ezt követően a velencei önkormányzat így tálalta a kialakult helyzetet: „Március 6-án ismét egy lépéssel közelebb került a város ahhoz, hogy visszaszerezze a Korzót.” Majd részletezte, hogy a „ Győri Ítélőtábla a GOMI Kft. és a Velence Város Önkormányzat közötti, a Velence Korzó üzemeltetésére létrejött szerződés felmondásával kapcsolatos perben részítéletet hozott.  Részítéletében a Bíróság elutasította a GOMI Kft. (mint felperes) kereseti kérelmét, amelyben az annak megállapítását kérte, hogy az Üzemeltetési szerződés a felek között fennáll. A döntés jogerős, azzal szemben fellebbezésnek helye nincsen. A Törvényszék egyben végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben a GOMI Kft.-t a Korzó birtokba adására kötelezte, hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. Emellett a Törvényszék a pervesztes GOMI Kft. számára a teljes perköltség megtérítését is előírta.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában