Ez már digitális hadviselés a javából

2023.11.05. 20:00

Az új önjáró tarackok lőnek majd a közelünkben

Kedden komolyabb tüzérségi gyakorlat kezdődik a közeli lőtéren a Bakonyban, erről – szó szerint – biztosan hallunk majd.

Tihanyi Tamás

Ilyen német gyártmányú, ám magyar felségjelzésű önjáró tarackágyúk hangját hallhatjuk majd a vármegye észak-nyugati részén a következő napokban

Fotó: honvedelem.hu

A Magyar Honvédség Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken a közeli napokban erős zajjal járó éleslövészetet hajtanak végre a katonák. Fejér vármegyét ezek közül elsősorban az a tevékenység érinti majd, amely Bakonykúti közelében, az úgynevezett Csörlőházi lő- és gyakorlótéren történik meg.

Az „Adaptive Hussars” 2023 elnevezésű többnemzetiségű NATO-hadgyakorlat részeként az MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérfegyverei november 7-től 9-ig, majd 13-án és 14-én reggel 8 óra 45 perctől egészen 19 óra 25 percig, azaz lényegében egész nap megszólalhatnak, illetve közlekedhetnek. November 10-én, 15-én és 16-án 11 órától 16 óra 45-ig jelezték ugyanezt. Ezeken a napokon a Várvölgy, Fajtas-hegy, Királyszállás, Pusztapalota, Kopasz-hallgató elnevezésű kirándulóhelyeket nem lehet meglátogatni. Lezárják, vagy időszakosan korlátozzák a forgalmát a Várpalota és a Bakonykúti közötti hadiútnak, valamint a Várpalota és Tés közötti műútnak.

A Zrínyi Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programnak köszönhetően az éleslövészetet végrehajtó páncélosdandár a tavalyi év második felétől új önjáró tarackokat kapott. A szárazföldi tűztámogató képesség fejlesztése a világ élvonalába tartozó PzH 2000 önjáró tarack hadrendbe állításával történt meg, amely a baloldali kormány alatt felszámolt magyar páncélos erő újjáépítésének fontos eszköze. A Magyar Honvédség összesen 24 darab PzH 2000-es önjáró tarackot vásárolt a német Krauss-Maffei Wegmann vállalattól. A digitális hadviselésre alkalmas, lánctalpas, erősen páncélozott önjáró tüzérségi jármű 155 milliméteres, L52-es kaliberű ágyúja képes akár 54 kilométeres távolságon belül pontos találatot elérni. A fegyver egy percen belül tíz lövést adhat le, ráadásul úgy, hogy az egyes lövedékek pályamódosításával a gránátok egy időben csapódnak a célpontba. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában