Frissen Fejérből

2021.09.16. 07:30

Fontos kérdések voltak az első csalai lakossági fórumon

Szép számmal gyűltek össze a járványt követő első lakossági fórumra Csalán, ahol a Depónia Nonprofit Kft. teljes körű, Csalára való költözése volt a legfőbb téma.

Baráth Eszter

Sokan összegyűltek a megújult Csalai Közösségi Térben, ahol több problémát is megvitattak

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A hulladékkezelő cég korábban a csalai lerakóhely mellett a Sörház téren is üzemelt, hamarosan azonban az ügyfélfogadás kivételével a vállalat egésze a külső városrészbe költözik. Ez volt az elsődleges témája annak a lakossági fórumnak, amelyet Östör Annamária, a terület önkormányzati képviselője szervezett, meghívására pedig jelen volt Cser-Palkovics András polgármester, Steigerwald Tibor, a Depónia Nonprofit Kft. ügyvezetője, Bozai István városgondnok és Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője.

Cser-Palkovics András köszöntőjében elmondta, a Csalai Közösségi Tér átadását követően rövid időn belül életbe léptek a járvány miatti korlátozások, így ez az első lakossági fórum, amit a megújult helyiségben tudnak tartani. Östör Annamária kiemelte, a fórum legfőbb célja, hogy megmutassák a lakosságnak, a Depónia költözésével milyen változások és pozitív következmények alakulnak ki az itt élők számára.

Sokan összegyűltek a megújult Csalai Közösségi Térben, ahol több problémát is megvitattak
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Steigerwald Tibor a megjelenteknek részletesen mutatta be a telepen már elkészült fejlesztéseket, és ismertette a lakosság számára fontos információkat. Mint mondta, sokszor felmerül a forgalom megnövekedésének esetleges kérdése, ami annyiban változik majd, hogy az irodai dolgozók munkakezdésre ide érkeznek, majd délután a 811-es számú út irányában hagyják el a telepet. Mivel a jövőben a szemétszállító autók Csalán állomásoznak majd, ezért az esti visszaérkezés is jelent némi pluszforgalmat, de ez nem lesz jelentős. Hangsúlyozta, szintén fontos kérdés a városrészben az internet, ami az irodai dolgozók kiköltözésével számukra is kiemelten fontos, az optikai kábelt a lehelyezés során az elágazásig kivezetik, ahonnan később a lakott területre is tovább tudják vezetni.

A lakosság részéről felmerült a kérdés az esetleges körforgalomra ­vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban Nagy Zsolt elmondta, a körforgalom tervezése most indul. Amennyiben ez megvalósul, helyi­járatos buszt is tudnak indítani a városrészbe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában