Culinary World Cup 2018

2018.11.30. 09:23

Mehet a világdöntőre a fehérváriak irányította magyar csapat

Ahogy azt eredetileg is tervezték, az erős középmezőnyben végzett a magyar nemzeti válogatott a Kulináris Világkupán. Mehetnek a világdöntőre!

S. Töttő Rita

A világkupán nagyon jól teljesítettek versenyzőink, akiknek a csütörtök hozhat még meglepetéseket

Fotó: szövetség

Volenter István fehérvári séf, a Culinary World Cup 2018-on, vagyis az idei, Luxembourgban rendezett Kulináris Világkupán való részvétel kapcsán óvatos becslésekbe bocsátkozott még az indulás előtt: akkor azt mondta, hogy természetesen minél feljebb szeretnének végezni, de a realitások talaján maradva örülnek, ha az erős középmezőnyben végeznek. A nemzeti magyar válogatottat felkészítő és irányító szakember elképzelései megvalósultak: a csütörtöki végső eredményhirdetésen ugyanis kiderült, hogy a magyar válogatott az első tizenkettőben végzett. A Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség híradása szerint a melegkonyhai élő főzésre harminc nemzet küldött csapatot, ebből alakult ki a valóban erős középmezőnynek mondható helyezés. Ez azt jelenti – hangsúlyozta a szövetség -, hogy a magyar csapat automatikusan kvalifikációt nyert a 2020-as szentpétervári Global Chefs Challenge világdöntőjére is.

Fotó: szövetség

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában