Volt itt minden!

2023.09.02. 20:00

Megmosolyogtató pillanatok – A polgármester boci jelmezben futott (Galériával!)

Harmadik alkalommal szervezte meg a hétvégén a Szentiván Trail terepfutó élményversenyt az Alsószentiván Községért Egyesület. Több mint kétszázan húztak futócipőt, köztük a legkisebbek is és még egy kis meglepetés sem maradhatott el.

Kecskés Zoltán

Túlszárnyalta a várakozásokat! Az esemény hangulata családias maradt a megnövekedett létszám ellenére is!

Fotó: Kovács Zoltán

– Örülünk, hogy ennyien eljöttetek és egy csodás délelőttöt tölthettünk együtt! Ez az esemény mindig egy piros betűs ünnep a község életében és ez ezúttal is megmutatkozott – mondta a FEOL-nak a helyszínen Nagy Orsolya szervező – Sikerült hagyományteremtenünk, a közösség és a környékbeliek pedig vevők rá. Nyugodtan mondhatjuk itt mindenki győztes, aki elindult. A Szentiván Trail a település ünnepé vállt! – tette hozzá lelkesen, majd a részletekre is kitért:

229 futó indult el végül a különböző távokon.
Fotó: Nagy Orsolya

– Komolyabb sérülés szerencsére nem történt, csupán kisebb sérülések, de hála a szakképzett elsősegélynyújtóknak nem kellett beavatkozni sehol. El kell hogy mondjam, hogy nagyon elfáradtunk a résztvevőkkel együtt. A segítők, az egyesület tagjai már reggel 6 órától dekoráltak, még a kakas sem kukorékolt akkor és előkészítették az alapanyagokat a paprikás krumplihoz, melyet ismét Husvéth Zsolt főzött, idén már három bográcsban. 8 órától aztán érkeztek a futók is, a regisztráció zökkenőmentesen zajlott. 8:40-től Baráthné Barna Krisztina testnevelő vezetésével közös bemelegítés zajlott aztán eldördült a pisztoly. Elsőként a kölyök táv 1 km-re, ahol kisebb-nagyobb gyerekek szüleik kíséretében futottak a sportpálya területén egy boci után, aki nem más, mint Husvéth Imre polgármester volt, ezzel emelve az esemény hangulatát! A lurkók érmet, granolát, kulacsot, kis édességet kaptak jutalmul – zárta gondolatait és a 9 órai rajtra sietett, amikor is két felnőtt táv is elindult, amely nem is alakulhatott volna izgalmasabban.

Micsoda futam volt egy másodperce se döntött  Borosné Németh Szilvia és Dér Erzsébet között.
Fotó: Nagy Orsolya

A 6 km-es Trail távon a nőknél Németh Andrea lett az első befutó 33 perc 49 másodperces idejével, majd őt követte 37 perc 35 másodperccel Varga Katalin, mögötte közvetlenül Feketéné Szalai Judit alig 18 másodperccel lemaradva. A férfiaknál nagyon szoros volt a verseny, Kocsis Tamás 28 perc 42 másodperc, Juhász István 28 perc 53 másodperc alatt, Szabó Máté csupán 1 másodperccel később ért a célba. A Trail Extra 14 km-es távon a nőknél Borosné Németh Szilvia és Dér Erzsébet egyszerre érkeztek a célba, a nettó időmérés miatt előbbinél 1 másodperces előnyt mért a rendszer. Így Borosné Németh Szilvia ideje 1 óra 15 perc 56 másodperc, Dér Erzsébeté 1 óra 15 perc 57 másodperc lett. Őket követte harmadik helyen Körmendi Zsuzsanna 1 óra 20 perc 4 másodperces idővel. A férfiaknál a hosszabb távon Balogh Ferenc győzedelmeskedett 1 óra 2 perc 25 másodperces idejével, második nem sokkal lemaradva Fekete Erik 1 óra 3 perc 10 másodperccel, majd harmadik helyen Tolnai Mihály érkezett be 1 óra 9 perc 18 másodperc alatt.

A futást követően aztán a résztvevők a „szendvicsbárba” tértek, ahol a nutellás kenyértől a tojáskrémen keresztül különböző lekvárok közül válogathattak az éhesek, majd elkészült a paprikás krumpli is. Desszertként hűvös dinnyét fogyaszthattak. Akinek pedig maradt energiája, az élő csocsóban, az ugrálóvárban vagy célbadobással vezethette le. A szervezők végül kiemelték, hogy az esemény hangulata családias maradt a megnövekedett létszám ellenére is!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában